Ugrás a tartalomra

Felvételi nélkül is be lehet jutni a Miskolci Egyetemre

Létrehozva
Ezt az az együttműködési megállapodás teszi lehetővé, ami a felsőoktatási intézmény és a Miskolci Szakképzési Centrum (MSZC) között jött létre. A részletekről sajtótájékoztatón számoltak be a felek a napokban.

Az új szakképzési törvény nyomán szeptemberben a város két intézményében indulhat el az okleveles technikus képzés, amelynek elvégzése után akár az egyetemen is folytathatják tanulmányaikat a fiatalok, anélkül, hogy felvételiznének. Az új technikusi képzésre 2-3-szoros volt a túljelentkezés.

Idén szeptemberben a Berzeviczy Gergely, illetve a Kandó Kálmán informatikai technikumban indulhat el a városban elsőként az okleveles technikus képzés, egy-egy osztállyal. A Kandóban informatika és távközlés, a Berzeviczyben pedig turizmus-vendéglátás, valamint gazdálkodás menedzsment szakon.

– Mi ebben a lehetőséget, a kiváló életpályát látjuk a tanulók számára – fogalmazott az együttműködési megállapodás aláírásánál Molnár Péter, az MSZC főigazgatója. – Egyrészt az 5 év alatt ösztöndíjat kapnak, és a 11. évfolyamtól akár tanulói munkaszerződést is köthetnek cégekkel. A technikum elvégzésével emelt szintű érettségivel rendelkeznek majd a szakmai tárgyakból, így akár felvételi nélkül is bekerülhetnek az egyetemekre.

Az új szakképzési törvény nyomán a technikumi és egyetemi követelményeket összehangolták. A campus így 30 kreditpontot tud elismerni a technikumot végzetteknek.

A szakképzési centrum kancellárja szerint az új képzési rendszer beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Az intézményekbe két-háromszoros volt a túljelentkezés. Kiss Gábor ismertette: idén 26 százalékkal többen iratkoztak be az iskoláikba, ez több mint 500 főt jelent, ami egy „nagyon komoly eredmény”. De az új szakképzési törvénnyel könnyebb az intézmények közötti átjárhatóság, így még több szakképzett értelmiségi kerülhet ki az iskolapadokból.

Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora felelevenítette, hogy az MSZC-vel fennálló kapcsolat nem újkeletű, de most új dimenzióba lépett. Ezt lehetővé tette az új szakképzési törvény, de a felek szándéka, elkötelezettsége is kellett hozzá.

– Miskolcot, a megyét, sőt az egész régiót ellátjuk képzett szakemberekkel. Ez lényegesen több, mint amit az iskolarendszer önmagában eredményként fel tud mutatni – fogalmazott.

Az intézmények tehát szorosabbra fűzték a kapcsolatukat, amit a Miskolci Egyetem rektora és Miskolci Szakképzési Centrum képviselői aláírással pecsételtek meg.

(A külső kép illusztráció)

Ez is érdekelhet

Zrínyi Ilona emléksarkot alakítottak ki a róla elnevezett gimnáziumban
Oktatás
A hősnő emléke előtt tisztelegtek a gesztussal Zrínyi Ilona halálának évfordulóján, az iskola tanárai és diákjai.
Megújul a Herman és a Zrínyi gimnázium infrastruktúrája
OktatásMiskolc
A két intézmény mintegy félmilliárd forintból fejleszthet.
Ázsiai egyetemmel működik együtt a miskolci felsőoktatási intézmény
OktatásMiskolcVilág
Thaiföld egyik legelismertebb egyetemével kötött együttműködési megállapodást a Miskolci Egyetem.
Ez már nem játék: 48 órán át virrasztanak az egyetemen
OktatásMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Elindult az intézmény első nonstop társasjáték-maratonja, amely egészen péntek 14 óráig tart.