Ugrás a tartalomra

A tehetségekért kötöttek együttműködési megállapodást

Létrehozva
A Miskolci Egyetem a Mathias Corvinus Collegiummal (MCC) írt alá szerződést, aminek célja, főleg a miskolci és környékbeli tehetségek támogatása, majd helyben tartása, hogy erősödjön az értelmiség Borsodban.
Kép
Fotó: Parai Roland

Az alapítvány és az egyetem a jövőben összehangolja majd az oktatási tevékenységeit, közös kurzusokat indít, közös szakmai rendezvényeket szervez, valamint együtt fog működni a társadalmi mobilitás előmozdításán a hátrányos munkaerőpiaci helyzetű csoportok és a határon túlról érkező magyar diákok támogatása területén.

Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora elmondta, egy város és egy régió szempontjából fontos, hogy az ott született fiatalok pótolják a helyi értelmiséget.

– Bízunk benne, hogy általunk a cégek megtalálják a diplomás munkakör betöltésére alkalmas szakembereket. Törekszünk arra, hogy képzéseink ki tudják szolgálni az igényeket, ezért alkalmanként új szakokat hozunk létre, vagy a meglévők belső struktúráját módosítjuk. Tudjuk, hogy Borsodban évtizedes lemaradások vannak, ezért hallgatóink többsége első generációs értelmiségi. Oktatásunkkal szeretnénk érvényesülési lehetőséget biztosítani a fiatalok számára. Nekünk nehezebb a különleges tehetségek itt-tartása, mint a fővárosi intézményeknek. Az Mathias Corvinus Collegium falai között tanulók egy nagy lépést tesznek az értelmiségivé válás útján, tudják majd biztosítani tudástőkéjét ennek a régiónak – mondta a rektor, aki hozzátette, közös felelősségük a tehetségek kiválasztása. 

Kép

Az MCC Alapítvány általános főigagató-helyettese felhívta a figyelmet, az ő képzésük kiegészítése a hagyományos oktatási rendszernek.

– Fontos, hogy az iskolák helyi szereplőivel együttműködjünk, a Miskolci Egyetem pedig kiemelkedően jelentős a térségben. Komplex tehetséggondozásban gondolkozunk, foglalkoztatunk tehát általános és középiskolásokat, valamint felsőoktatásban résztvevőket. Miskolci megjelenésünkkel legfontosabb működési elvünk érvényesül: az olyan tehetségek támogatása, akik nem jutnának ehhez egyszerűen a földrajzi helyzetük miatt. Szeretnénk, ha tanulócsoportok együtt járnának kurzusainkra aznapi egyetemi óráik után – mondta Lánczi Péter, aki hozzátette, nem utolsósorban pedig a közös tanulás jót tesz az egyén kapcsolatrendszerének is.

Ez is érdekelhet

Zrínyi Ilona emléksarkot alakítottak ki a róla elnevezett gimnáziumban
Oktatás
A hősnő emléke előtt tisztelegtek a gesztussal Zrínyi Ilona halálának évfordulóján, az iskola tanárai és diákjai.
Megújul a Herman és a Zrínyi gimnázium infrastruktúrája
OktatásMiskolc
A két intézmény mintegy félmilliárd forintból fejleszthet.
Ázsiai egyetemmel működik együtt a miskolci felsőoktatási intézmény
OktatásMiskolcVilág
Thaiföld egyik legelismertebb egyetemével kötött együttműködési megállapodást a Miskolci Egyetem.
Ez már nem játék: 48 órán át virrasztanak az egyetemen
OktatásMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Elindult az intézmény első nonstop társasjáték-maratonja, amely egészen péntek 14 óráig tart.