Ugrás a tartalomra

Minden karra vettek fel hallgatókat a pótfelvételin

Létrehozva
Idén összesen 207 jelentkezőnek sikerült második körben bejutnia az intézménybe - tájékoztatta szerkesztőségünket az intézmény.
Kép

A ponthatár húzás után az is kiderült, nemcsak önköltséges, hanem államilag finanszírozott helyeket is sikerült feltölteni.

Augusztus 8-ig lehetett jelentkezniük azoknak, akiket első körben nem vettek fel, vagy egyáltalán nem jelentkeztek felsőoktatási intézménybe.
A pótfelvételi eljárásban legtöbb diákot a Bölcsészettudományi, az augusztus elsejétől nevet váltó Egészségtudományi, illetve az Állam- és Jogtudományi kar vett fel.

Állami ösztöndíjas helyeket a jogi és zeneművészeti képzés kivételével mindegyik kar be tudott tölteni. Idén összesen 86 diáknak sikerült eredményeivel ezt a lehetőséget elérnie.

Kép

Önköltséges képzésre is mindegyik kurzusra jelentkeztek, 121 diák kezdheti meg ilyen formában tanulmányait.
– Örömteli, hogy mind a 8 karnak sikerült diákokat felvennie a pótfelvételin, így a végleges számok szerint szeptemberben 2411 új hallgató kezdheti meg tanulmányait intézményünkben – mondta Szilágyi Roland, a Miskolci Egyetem oktatási rektorhelyettese. Valamennyiüknek gratulálunk, és sok sikert kívánunk karrierjükhöz. Célunk az, hogy a jövőben még vonzóbbá tegyük a Miskolci Egyetemet, amely az észak-kelet magyarországi régió legfontosabb szellemi műhelye, a környék vállalatai számára pedig a szakember és felsővezetői utánpótlás bázisa.

Ez is érdekelhet

Csütörtökön angolból adnak számot a tudásukról az érettségizők
OktatásBelföld
Állatvédelem és Monet festményei az angolérettségi első részében.
Közel 80 ezer diák érettségizett matematikából – tanulóbarátnak tartják az idei feladatsort
OktatásMiskolc
Kedden a matematika írásbeli vizsgákkal folytatódott az érettségi időszak: országszerte csaknem 80 ezer diák adott számot tudásáról. Középszinten több mint 71 ezren, emelt szinten pedig mintegy 8 ezren ültek be a padokba. A szakértők és a diákok visszajelzései alapján az idei feladatsor nehézsége összességében a korábbi évekhez hasonló volt.
Miskolcon is kimagasló eredményeket várhatunk az érettségizőktől
OktatásMiskolc
A hermanosok az ország egyik top gimijében vetették bele magukat a magyar nyelv és irodalom érettségi feladatsorába.
Elkezdődtek az érettségi vizsgák
Jókai Mór és Wass Albert a magyarérettségi első részében
OktatásBelföld
Elkezdődött a 2025/2026-os tavaszi érettségi, a diákok magyar nyelv és irodalommal nyitották a vizsgaidőszakot.