Ugrás a tartalomra

Ez a nevelési évnyitó rendkívüli volt!

Létrehozva
Első alkalommal, de hagyományteremtő céllal tartott nevelési évnyitó ünnepséget az új struktúrában felálló, miskolci önkormányzati óvodákat tömörítő MIÓVI.
Preview Image
Tanévet nyitott a MIÓVI. | Mocsári László képgalériája

A városháza Dísztermében szülők, óvodavezetők, érdekképviseletek és szakmai partnerek vezetői – és persze a főszereplők: a gyermekek részvételével rendezték meg az évnyitót. A Miskolci Integrált Óvodai Intézmény (MIÓVI) életében ez volt az első ilyen ünnepség, ennek rendkívüli jellegére Varga Andrea alpolgármester is felhívta a figyelmet köszöntőjében.

Felelevenítette, 2019 végére nyúlik vissza a történet kezdete, ekkor kezdték el átgondolni és lefektetni az új óvodai struktúra alapjait. Szavai szerint széleskörű szakmai tájékozódás, egyeztetések sora előzte meg a döntést. Amitől azt várják fenntartóként – hangsúlyozta az alpolgármester –, hogy az előző rendszernél jóval rugalmasabb és hatékonyabb működést tesz majd lehetővé. Az első időszakot egy gyermek óvodai beszoktatásához hasonlította Varga Andrea.

Kép
Varga Andrea alpolgármester: hatékonyabb és rugalmasabb lesz a működés

– Augusztus 1-je után fel tudott állni a rendszer, és nem „érzi” rosszul magát, de tanulni kell a vezetőknek, a működtetőknek, a szülőknek is az új struktúrát, a partnereinknek az együttműködést – mutatott rá az alpolgármester, aki köszönetet mondott az átalakításba fektetett munkájáért Hegedűs Andrea tanácsnoknak.

Petránné Képes Gizella, a MIÓVI igazgatója elmondta, több mint 170 csoportban mintegy 3600 gyermek kezdi meg a nevelési évet miskolci önkormányzati fenntartású oviban. Újfent hangsúlyozta, az átalakítás az ő életükben semmi változást nem hoz. És kiemelte azt is az igazgató, hogy az önkormányzat minden támogatást, segítséget megad a magas színvonalú, harmonikus és biztonságos nevelési munkához.

Ez is érdekelhet

Zrínyi Ilona emléksarkot alakítottak ki a róla elnevezett gimnáziumban
Oktatás
A hősnő emléke előtt tisztelegtek a gesztussal Zrínyi Ilona halálának évfordulóján, az iskola tanárai és diákjai.
Megújul a Herman és a Zrínyi gimnázium infrastruktúrája
OktatásMiskolc
A két intézmény mintegy félmilliárd forintból fejleszthet.
Ázsiai egyetemmel működik együtt a miskolci felsőoktatási intézmény
OktatásMiskolcVilág
Thaiföld egyik legelismertebb egyetemével kötött együttműködési megállapodást a Miskolci Egyetem.
Ez már nem játék: 48 órán át virrasztanak az egyetemen
OktatásMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Elindult az intézmény első nonstop társasjáték-maratonja, amely egészen péntek 14 óráig tart.