Ugrás a tartalomra

Méltányolták a munkáltatói felelősségvállalást

Létrehozva
Speciális szükségletű fiatalok munkaerő-piaci integrációját támogató cégek munkáját ismerte el a Szimbiózis Alapítvány csütörtök délelőtt. 
Kép
Fotó: Mocsári László

A hagyományteremtő szándékkal idén először átadott „Dobbantó díj” három jutalmazottja abban a programban vett részt, amit korábban a Szimbiózis Alapítvány hívott életre. Ennek keretében különböző fokú fogyatékossággal élő végzős középiskolásokat vontak be önismereti és szakmaválasztói tréningekbe, továbbá a munkatapasztalat megszerzésén túl lehetőséget nyújtottak számukra, hogy munkaerő-piaci és álláskeresési ismereteik is bővüljenek.

- A megyéből három középiskola húsz diákja kapcsolódott a projekthez - vázolta az alapítvány elnöke, Jakubinyi László, majd hozzátette: iskolákkal és kormányhivatalokkal történő országos szintű együttműködés eredménye a „Tandem projekt”, mely ezeknek a fiataloknak az iskolapadból a munka világába történő átlépésben jelent támaszt. - A megváltozott munkaképességű fiatalok fontos tartalékot képeznek a mai munkaerő-piacon, szükség van rájuk – hangsúlyozta.

Kép

- A munkáltatók nem kaptak semmilyen kompenzációt, nem csökkentek ezután adóterheik, kizárólag társadalmi felelősségvállalásból csatlakoztak a projekthez – hívta fel a figyelmet Jakubinyi László.

Ez is érdekelhet

Csütörtökön angolból adnak számot a tudásukról az érettségizők
OktatásBelföld
Állatvédelem és Monet festményei az angolérettségi első részében.
Közel 80 ezer diák érettségizett matematikából – tanulóbarátnak tartják az idei feladatsort
OktatásMiskolc
Kedden a matematika írásbeli vizsgákkal folytatódott az érettségi időszak: országszerte csaknem 80 ezer diák adott számot tudásáról. Középszinten több mint 71 ezren, emelt szinten pedig mintegy 8 ezren ültek be a padokba. A szakértők és a diákok visszajelzései alapján az idei feladatsor nehézsége összességében a korábbi évekhez hasonló volt.
Miskolcon is kimagasló eredményeket várhatunk az érettségizőktől
OktatásMiskolc
A hermanosok az ország egyik top gimijében vetették bele magukat a magyar nyelv és irodalom érettségi feladatsorába.
Elkezdődtek az érettségi vizsgák
Jókai Mór és Wass Albert a magyarérettségi első részében
OktatásBelföld
Elkezdődött a 2025/2026-os tavaszi érettségi, a diákok magyar nyelv és irodalommal nyitották a vizsgaidőszakot.