Ugrás a tartalomra

Felderítik a tehetségeket

Létrehozva
„A rendészeti tehetségek szolgálatában” címmel rendezte meg szakmai fórumát az Észak-magyarországi Rendészeti Tehetségsegítő Tanács és a Miskolci Rendvédelmi Technikum szerdán. 
Kép
Fotó: Beregi László

Az ehhez hasonló események - a rendezők szándéka szerint - azt a célt szolgálják, hogy a terület valamennyi lényeges aktorjának bevonásával tudjanak valós képet nyújtani a rendészeti és rendvédelmi területekhez kapcsolódó tehetséggondozás feltételrendszeréről, hogy aztán javaslatok fogalmazódjanak meg a közösen folytatandó tevékenységekre és feladatokra vonatkozóan.   

A Tanács 2015 tavaszán alakult azzal a céllal, hogy segítse a rendészeti, rendvédelmi területen tehetséges fiatalok megtalálását, folyamatos fejlesztését. Tevékenysége öt megyére terjed ki (Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok). Alapító tagjai rendészeti és közszolgálati képzést végző szakképző intézmények, rendvédelmi technikum, megyei rendőr-főkapitányságok, szakmai civilszervezetek, felsőoktatási intézmény, valamint magánszemélyek.

A rendészeti tehetségmenedzsment-program eddigi tapasztalatai kapcsán a Belügyminisztérium Közszolgálat-fejlesztési és Stratégiai Főosztályának képviseletében Krepelka Ágnes szakterületi koordinátor kiemelte: a koncepciót 2018-ban kezdték kialakítani, melynek lényege, hogy ne csupán a vezetői, hanem kimondottan a szakmai tehetséggondozásért is tegyenek az érintettek. 

Kép

A tehetség támogatásképp kap maga mellé egy úgynevezett tehetséginstruktort (aki leggyakrabban egy HR-szakember), egy szakmai vezetőt, illetve egy alapellátó pszichológust. - A célok, feladatok és képzések meghatározásánál azonban legalább ennyire fontos az egyéni tervezés és tudatosság – hangsúlyozta Krepelka Ágnes, hozzátéve: az önképzés, az önálló munka és az önreflexió megkerülhetetlen összetevője a sikeres tehetséggondozásnak. 

Kép
A Kisvárdai Szakképzési Centrum és az Észak-magyarországi Rendészeti Tehetségsegítő Tanács között szakmai együttműködési megállapodás aláírására is sor került.

Önkéntesen és vezetői támogatással egyaránt lehet jelentkezni a programra, ami bizottsági kompetencia-felméréssel és karriertervezéssel indul. A résztvevőknek a mihamarabbi fejlődés érdekében pedig rendezvények és szakmai fórumok látogatására is lehetőségük nyílik.

Ez is érdekelhet

Zrínyi Ilona emléksarkot alakítottak ki a róla elnevezett gimnáziumban
Oktatás
A hősnő emléke előtt tisztelegtek a gesztussal Zrínyi Ilona halálának évfordulóján, az iskola tanárai és diákjai.
Megújul a Herman és a Zrínyi gimnázium infrastruktúrája
OktatásMiskolc
A két intézmény mintegy félmilliárd forintból fejleszthet.
Ázsiai egyetemmel működik együtt a miskolci felsőoktatási intézmény
OktatásMiskolcVilág
Thaiföld egyik legelismertebb egyetemével kötött együttműködési megállapodást a Miskolci Egyetem.
Ez már nem játék: 48 órán át virrasztanak az egyetemen
OktatásMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Elindult az intézmény első nonstop társasjáték-maratonja, amely egészen péntek 14 óráig tart.