Ugrás a tartalomra

Nagy a támogatottsága a pedagógussztrájknak

Létrehozva
A magyarok közel kétharmada teljes mértékben egyetért a pedagógussztrájkkal egy reprezentatív felmérés szerint.

A lakosság közel kétharmada (67 százalék) egyetért a pedagógusok sztrájkjával, és további 18 százalék vélekedik úgy, hogy valóban alacsony a tanárok fizetése, de nem sztrájkkal, hanem másképp kellene érvényesíteniük a követeléseiket – derül ki a Pulzus Kutató Napi.hu számára készült országos reprezentatív felméréséből. (A megkérdezettek 15 százaléka mondta azt, hogy az érintettek épp elég kedvezményben részesülnek így is a hosszú szünetek és a rövid munkanapok révén, ezért nem ért egyet a követeléseikkel.)

Kiderül egyebek mellett, hogy az iskolai végzettség befolyásolta a válaszadók álláspontját: a felsőfokú végzettségűek körében 76 százalék volt azok aránya, akik egyetértettek a sztrájkkal, a középfokú végzettségűeknél ez már csupán 59 százalékos volt.

Kép
Nagy a támogatottsága a pedagógusoknak. | Fotó: Horváth Csongor

A korosztályos bontásból az derült ki, hogy a 18-39 éves korosztály 64 százaléka értett egyet a sztrájkkal, ez az arány a 60 fölöttieknél 72 százalékos. A részben egyetértők aránya a fiatal felnőttek körében volt a legnagyobb, vagyis ők is átérzik a problémákat, de a sztrájkot nem tartják elfogadhatónak a követelések érvényesítése érdekében. A pedagógusok követeléseivel csak kevés fiatal felnőtt nem ért egyet egyáltalán, az elutasítók legnagyobb arányban a 40-59 éves korosztályban találhatók.

Mint arról a minap.hu is írt, hétfőn kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak országszerte a pedagógusok, óvodapedagógusok. A sztrájkot a két nagy pedagógus-szakszervezet, a PSZ és a PDSZ szervezte. Lapunknak többen is nyilatkozták aznap, hogy óriási támogatottságot éreznek a szülők részéről, talán nem is számítottak ekkora szolidaritásra.

Az oktatási rendszerrel szemben elégedetlen tanárok hangját felerősítette a csütörtöki miskolci tüntetés is. Egyes becslések szerint az ezer főt is elérte a demonstrálók száma a Hősök terén.

Kép
Szűcs Tamás (PDSZ) a tüntetők előtt: van, amit már nem lehet megjavítani. | Fotó: Mocsári László

Gyökerestől megváltoztatnák a diák- és tanárellenes rendszert, és megállítanák a zuhanásban lévő oktatást – hangzott el a felszólalók felkonferálásánál. És így foglalható össze a Pilz Olivérék által jegyzett újabb nyílt levél legfontosabb üzenete is. A Herman gimnázium matematika, fizika, biológia szakos tanára, a Tanítanék mozgalom meghatározó alakja néhány fontosabb pontot idézett abból a levélből, ami most már teljes terjedelmében olvasható a Szabad.ahang.hu oldalon, ahol alá is lehet írni a petíciót – eddig több mint 1400-an támogatták aláírásukkal is a tanárok nyílt levelét.

– Igaz, 2016-tól sok minden változott, de ezek döntő többségében még tovább rontottak az oktatás helyzetén – fogalmazott a tüntetésen Pilz Olivér, majd sorolta: a diákok eredményei nem javulnak a nemzetközi mérésekben, egyre húsba vágóbb a tanárhiány, és sürgetővé vált a bérek rendezése is. Az adminisztrációs és egyéb terhek egyre elviselhetetlenebbek. Ráadásul hiába szembetűnőek a bajok, a kormány nem hajlandó meghallgatni a kritikát is megfogalmazó véleményeket.

Ez is érdekelhet

Zrínyi Ilona emléksarkot alakítottak ki a róla elnevezett gimnáziumban
Oktatás
A hősnő emléke előtt tisztelegtek a gesztussal Zrínyi Ilona halálának évfordulóján, az iskola tanárai és diákjai.
Megújul a Herman és a Zrínyi gimnázium infrastruktúrája
OktatásMiskolc
A két intézmény mintegy félmilliárd forintból fejleszthet.
Ázsiai egyetemmel működik együtt a miskolci felsőoktatási intézmény
OktatásMiskolcVilág
Thaiföld egyik legelismertebb egyetemével kötött együttműködési megállapodást a Miskolci Egyetem.
Ez már nem játék: 48 órán át virrasztanak az egyetemen
OktatásMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Elindult az intézmény első nonstop társasjáték-maratonja, amely egészen péntek 14 óráig tart.