Ugrás a tartalomra

Szorosabbra fűzte kapcsolatát a Miskolci Szakképzési Centrum és a Magyar Honvédség

Létrehozva
A szakemberek szerint a gördülékeny együttműködésből a centrum intézményeiben tanuló diákok profitálhatnak.

Kép
Fotó: Mocsári László

Akár a Magyar Honvédségnél is letölthetik ötvenórás közösségi szolgálatukat a Baross Gábor Üzleti és Közlekedési Technikum, a Kós Károly Építőipari, Kreatív Technikum és Szakképző Iskola valamint a Mezőkövesdi Szent László Gimnázium és Közgazdasági Technikum diákjai – erről szól az a megállapodás, amit a honvédség és az intézményeket üzemeltető Miskolci Szakképzési Centrum (Miskolci SZC) írt alá kedden.

Az eseményen elhangzott, a két szervezet együttműködése több éve tart, a mostani ennek a folyamatnak egy újabb állomása. Molnár Péter, a Miskolci SZC igazgatója lapunknak elmondta, tíz intézményükből hétben működik jelenleg a Honvéd Kadét Program.

- Ennek részeként a kilencedikes és tizedikes diákok különböző haditorna versenyeken, foglalkozásokon, szakkörökön vehetnek részt és a Honvédelmi Sportszövetségnek köszönhetően támogatásban is részesülnek. Ugyanennek a programnak köszönhetően a tizenegyedikes és tizenkettedikes tanulók akár fakultáció keretében tudnak honvédelmi ismereteket tanulni a tanulók és ezekből a tárgyakból akár érettségi vizsgát is tehetnek. Ezen túl a múlt évtől a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálattal is együttműködünk, ők Kandó Kálmán Informatikai Technikumra is építve próbálják majd a szakember utánpótlást biztosítani – mondta.
 

Kép
Molnár Péter. Fotó: Mocsári László

Ez az együttműködés teljesedett ki azzal, hogy kedden a fent már említett három iskola is csatlakozott a programhoz - mondta el Durgó Tamás, alezredes, a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság megbízott parancsnoka.

- A diákok az ötvenórás közösségi szolgálatot teljesíthetik a Magyar Honvédség által igazolt formában, egészen konkrétan hadisír gondozással. Fontos, hogy ez nemcsak fizikai megfelelést jelent, hanem fontosnak tartjuk, hogy a program részeként a helyi és lokális történelemmel is megismerkedhessenek a tanulók – tette hozzá Durgó Tamás, a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság megbízott parancsnoka.

 

Ez is érdekelhet

Zrínyi Ilona emléksarkot alakítottak ki a róla elnevezett gimnáziumban
Oktatás
A hősnő emléke előtt tisztelegtek a gesztussal Zrínyi Ilona halálának évfordulóján, az iskola tanárai és diákjai.
Megújul a Herman és a Zrínyi gimnázium infrastruktúrája
OktatásMiskolc
A két intézmény mintegy félmilliárd forintból fejleszthet.
Ázsiai egyetemmel működik együtt a miskolci felsőoktatási intézmény
OktatásMiskolcVilág
Thaiföld egyik legelismertebb egyetemével kötött együttműködési megállapodást a Miskolci Egyetem.
Ez már nem játék: 48 órán át virrasztanak az egyetemen
OktatásMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Elindult az intézmény első nonstop társasjáték-maratonja, amely egészen péntek 14 óráig tart.