Ugrás a tartalomra

Folytatódik a közös munka

Létrehozva
Továbbra is közösen dolgozik a hátrányos helyzetűek felzárkóztatásáért Miskolci Egyetem és a Görögkatolikus Roma Szakkollégium. 
Kép
Makkai László, Horváth Zita és Orosz Atanáz. Fotó: Parai Roland


Folytatódik az együttműködés a Miskolci Egyetem és a Görögkatolikus Roma Szakkollégium között. A közös munka éppen tíz évvel ezelőtt kezdődött, ekkor jöttek ugyanis létre a szakkollégiumok a társadalmi felzárkóztatás érdekében – idézte fel a felsőoktatási intézmény rektora azon a keddi sajtóeseményen, melynek részeként megerősítették együttműködési szándékukat a felek. Horváth Zita emlékeztetett, Miskolcon annak idején a görögkatolikus egyház állt a nemes ügy mögé.

- Támogatjuk mindazokat a fiatalokat, főként roma, de nem csak roma hátrányos helyzetű fiatalt, aki a Miskolci Egyetem valamely szakán tanul annak érdekében, hogy sikeresen szerezzen nyelvvizsgát, sikeresen szerezzen diplomát. A mentorok segítik abban, hogy jó eredménnyel tudja az egyetemet befejezni – hangsúlyozta. 

Orosz Atanáz, a Miskolci Egyházmegye megyéspüspöke kijelentette, szervezetük számára kiemelten fontos a roma hívek evangelizálása, így megvolt a hátterük és nyitottságuk egy roma szakkollégium működtetéséhez. 

Kép
A Boldog Romzsa Tódor díjat veszi át Horváth Zita Orosz Atanáztól


- Az egyetemi mentorok szívügyüknek tartják a roma hallgatók felkarolását, egyéni meghallgatását, vezetését, irányítását, és ezek a mi hallgatóink is valóban megszerezhetik az egyetemi diplomát, eljuthatnak oda, hogy egy-egy szegregátumból kikerülve is a legfényesebb távlatok láthatják maguk előtt – hangsúlyozta. 

A Görögkatolikus Felsőoktatási és Kulturális Diákotthon összesen száz hátrányos helyzetű hallgató diplomájának a megszerzésében segítettek az egyetemmel közösen. 

- Minden diákot utánkövetünk, pontosan tudjuk, hogy az alumni hallgatóink közül ki merre, hol van. Büszkén mondhatom el, hogy minden hallgatónk magyarországi munkavállaló lett, tehát senki sem dolgozik külföldön – tette hozzá Makkai László igazgató.

Kép


Az esemény végén Orosz Atanáz és Makkai László adta át a Boldog Romzsa Tódor püspökről és vértanúról elnevezett díjat Horváth Zitának.

Ez is érdekelhet

Az intézmény és a fenntartó is támogatja – Horváth Zitát jelölik a rektori posztra
OktatásMiskolcBelföld
Az Universitas Miskolcinensis Alapítvány kuratóriuma múlt pénteken megtartott ülésén egyhangúlag Horváth Zitát, az egyetem jelenlegi rektorát javasolja az intézmény következő vezetőjének.
Kreatív tanórán vettek részt.
Kreatív tanórán vettek részt a Miskolci Könyves Kálmán Általános Iskola diákjai
OktatásMiskolcBelföld
Az „Ahol Te vagy a szín” címmel összeállított programban több mint kétszáz gyermekhez jutott el a kreatív tanulás öröme.
Komoly elismerésben részesült a Szemere testnevelő tanára
OktatásMiskolc
Soós Istvánné több évtizedes kimagasló munkájáért a napokban „Diáksportért” országos díjat vehetett át Budapesten.
Béres Alexandra mozgatta át a Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola diákjait
OktatásMiskolc
A rendhagyó tornaóra előtt a fitnesz Európa- és világbajnok a mindennapi mozgás fontosságáról és a helyes táplálkozásról is beszélt a gyerekeknek.