Ugrás a tartalomra

Újabb tanévet nyitott a MOL a duális képzésben

Létrehozva
A MOL Petrolkémia Zrt. a 2022/23-as tanévben 6. alkalommal indítja el duális képzési programját, mely a korábbi vegyésztechnikus, gépgyártástechnológiai technikus és villanyszerelő képzések mellett az idei szemesztertől elektronikai és mechatronikai technikus képzéssel is bővül.
Kép
Fotók: Lengyel Zsolt

A 2017 óta működő duális szakképzés sikerének köszönhetően idén 6. alkalommal indítják el a képzést. Már működő programjaik mellett a folyamatos fejlesztés jegyében idén új képzéseket is indítanak: a vegyésztechnikus, villanyszerelő, és gépgyártástechnológiai technikus képzések mellett elektronikai és mechatronikai technikus képzéssel bővül a paletta.

Kép

- Az új programok indulása szükségessé tette az infrastruktúra fejlesztését is, így a már meglévő 3 tanműhelyünk mellett idén egy negyedik tanműhelyt is kialakítottunk az elektronikai technikus diákok számára, ők az idei tanévet már itt kezdhetik el - áll a MOL Petrolkémia Zrt. szerdai közleményében.

Kép

Az idei évben a Szerencsi SZC Tiszaújvárosi Brassai Sámuel Technikum és Szakképző Iskola 19 tanulója, a Miskolci SZC Andrássy Gyula Gépipari Technikum 10 gépész tanulója, míg a Debreceni SZC Vegyipari Technikum 28 diákja kezdi meg a tanévet a vállalatnál, ahol a szakemberek segítségével csúcstechnológiával felszerelt környezetben fejleszthetik gyakorlati tudásukat. Az itt megszerzett tudás eredményeképp a programból magasan képzett szakemberek kerülnek ki, amivel biztosítani tudják a minőségi munkaerő utánpótlást – írják. 

Mint arra kitérnek: az augusztus 29-i helyszíni ellenőrzést követően a szakképzés változásainak megfelelően minden régi és új képzésüket jóváhagyta a B.-A.-Z. megyei Kereskedelmi és Iparkamara. A kamarai tagok és a külső szakértők megtekintették tanműhelyeiket, véleményezték a tanterveket, a dokumentumokat, az oktatók képesítését, melynek eredményeként kiváló értékelést kaptak. 

Ez is érdekelhet

Zrínyi Ilona emléksarkot alakítottak ki a róla elnevezett gimnáziumban
Oktatás
A hősnő emléke előtt tisztelegtek a gesztussal Zrínyi Ilona halálának évfordulóján, az iskola tanárai és diákjai.
Megújul a Herman és a Zrínyi gimnázium infrastruktúrája
OktatásMiskolc
A két intézmény mintegy félmilliárd forintból fejleszthet.
Ázsiai egyetemmel működik együtt a miskolci felsőoktatási intézmény
OktatásMiskolcVilág
Thaiföld egyik legelismertebb egyetemével kötött együttműködési megállapodást a Miskolci Egyetem.
Ez már nem játék: 48 órán át virrasztanak az egyetemen
OktatásMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Elindult az intézmény első nonstop társasjáték-maratonja, amely egészen péntek 14 óráig tart.