Ugrás a tartalomra

Nem fizette ki az érettségi elnökök díját a borsodi kormányhivatal

Létrehozva
Több pedagógus számolt be a HVG-nek arról, hogy a tavaszi érettségi szezonban végzett munkájukat azóta sem fizette ki a Kormányhivatal. Ezt a hivatal tagadja.

„Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az érettségi tiszteletdíjak kifizetése folyamatos, a kormányhivatal minden fizetési kötelezettségének eleget tesz” – adott rövid választ a HVG több kérdésére a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal.

A HVG azután kereste meg az Alakszai Zoltán kormánymegbízott, főispán vezette hivatalt, hogy több pedagógus arról tájékoztatta a lapot: a május-júniusi érettségin végzett elnöki vagy az emelt szintű vizsgákon bizottsági tagi munkáját nem fizették ki. A lap információi szerint a fizetés elmaradása a vállalkozó szerződéssel megbízottakat érinti.

A HVG-nek több vizsgáztató is elmondta: 150-250 ezer forintot várnak a munkájukért, ám ezt eddig Borsodban nem kapták meg. Van olyan tanár, aki nemcsak Borsodban, hanem Szabolcsban is vállalt ilyen munkát. A szabolcsi kormányhivatal rendben ki is fizette, a borsodi viszont nem. 
 

Ez is érdekelhet

Csütörtökön angolból adnak számot a tudásukról az érettségizők
OktatásBelföld
Állatvédelem és Monet festményei az angolérettségi első részében.
Közel 80 ezer diák érettségizett matematikából – tanulóbarátnak tartják az idei feladatsort
OktatásMiskolc
Kedden a matematika írásbeli vizsgákkal folytatódott az érettségi időszak: országszerte csaknem 80 ezer diák adott számot tudásáról. Középszinten több mint 71 ezren, emelt szinten pedig mintegy 8 ezren ültek be a padokba. A szakértők és a diákok visszajelzései alapján az idei feladatsor nehézsége összességében a korábbi évekhez hasonló volt.
Miskolcon is kimagasló eredményeket várhatunk az érettségizőktől
OktatásMiskolc
A hermanosok az ország egyik top gimijében vetették bele magukat a magyar nyelv és irodalom érettségi feladatsorába.
Elkezdődtek az érettségi vizsgák
Jókai Mór és Wass Albert a magyarérettségi első részében
OktatásBelföld
Elkezdődött a 2025/2026-os tavaszi érettségi, a diákok magyar nyelv és irodalommal nyitották a vizsgaidőszakot.