Ugrás a tartalomra

Publicus: a többség támogatja a tanárok tiltakozását

Létrehozva
A megkérdezettek 96 százaléka hallott már arról, hogy polgári engedetlenséggel és sztrájkkal tiltakoznak a pedagógusok, többségük – 69 százalék – pedig támogatja is a tanárok törekvéseit, derül ki a Publicus Intézet Népszava számára készített felméréséből - számolt be a 24.hu kedden.

Mint írják, a kutatásból kiderül az is, hogy nagy a politikai megosztottság a támogtásban: a fideszesek mindössze 33 százaléka támogatja a tanárok tiltakozását, míg az ellenzéki szavazók 96 százaléka. A bizonytalanok körében 72 százaléknyian feleltek egyértelmű igennel, 18 százaléknyian pedig nemmel.

A felmérés során arra is kíváncsiak voltak, a válaszadók támogatnák-e a pedagógusok munkabeszüntetését azzal, hogy sztrájk idején nem vinné be az iskolába a gyermekét, vagy idősebb gyerek esetén hozzájárulna, hogy ne menjen iskolába. A résztvevők 72 százaléka igennel felelt, 24 százalék nemmel, 4 százalék nem tudta eldönteni. Ebben a kérdésben is nagy a politikai megosztottság: az ellenzékiek 92 százaléka válaszolt egyértelmű igennel, a kormánypártiaknak pedig a 40 százaléka.

Azzal, hogy a tanárok béremelését az Európai Bizottsággal történő megegyezéstől tette függővé a kormány, a megkérdezettek 72 százaléka nem ért egyet, összesen 20 százalék hajlik teljesen vagy inkább a kormány álláspontja felé - írja a Népszava.

Ez is érdekelhet

Zrínyi Ilona emléksarkot alakítottak ki a róla elnevezett gimnáziumban
Oktatás
A hősnő emléke előtt tisztelegtek a gesztussal Zrínyi Ilona halálának évfordulóján, az iskola tanárai és diákjai.
Megújul a Herman és a Zrínyi gimnázium infrastruktúrája
OktatásMiskolc
A két intézmény mintegy félmilliárd forintból fejleszthet.
Ázsiai egyetemmel működik együtt a miskolci felsőoktatási intézmény
OktatásMiskolcVilág
Thaiföld egyik legelismertebb egyetemével kötött együttműködési megállapodást a Miskolci Egyetem.
Ez már nem játék: 48 órán át virrasztanak az egyetemen
OktatásMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Elindult az intézmény első nonstop társasjáték-maratonja, amely egészen péntek 14 óráig tart.