Ugrás a tartalomra

A Herman egyetlen fotón megmutatja, miért aggódnak az oktatás jövőjéért a tanárok

Létrehozva
A miskolci Herman Ottó Gimnázium egy rendkívül látványos fotóval hívja fel a figyelmet arra, hogy mi az oktatási rendszer egyik legnagyobb problémája. 

A rendkívül beszédes fotót a gimnázium egyik pedagógusa tette közzé a facebookon. A képen a tanárok korcsoport szerinti oszlopokba álltak, így látható, hogy a tantestületben hány fiatal és hány idősebb tanár van. Míg az ötven év felettiek majdnem harmincan vannak, a harminc év felettiek száma a húszat sem éri el, a húszas és harmincas éveikben járó tanárokból pedig csak három-három van az iskolában.

A tanárok és az értük kiálló diákok gyakran elmondják, hogy nemcsak a pedagógusok alacsony fizetése a gond. Hasonlóan nagy problémát okoz az is például, hogy rohamosan öregszik a pedagógusszakma.

A közoktatásban dolgozó pedagógusok jelentős része 50 éven felüli, és csak töredékük tartozik a 20-29 éves korosztályba – ez derült ki nyáron a T-Tudok Tudásmenedzsment és Oktatáskutató Központ adataiból. A tanárok több mint 40 százaléka (58,3 ezer fő) az 50-64 év közötti korosztályba tartozik, a 40-49 évesek 46,2 ezren, a 30-39 év közöttiek 23,5 ezren vannak. A 20-29 éves pedagógusok száma mindössze 11,3 ezer, tehát a tanártársadalom 7 százaléka. Idén 12 ezren jelentkeztek pedagógusképzésre, ezerrel kevesebben, mint tavaly, ráadásul a felvett hallgatóknak csak kevesebb mint a fele marad a pályán - írja a 24.hu.

 

Ez is érdekelhet

Zrínyi Ilona emléksarkot alakítottak ki a róla elnevezett gimnáziumban
Oktatás
A hősnő emléke előtt tisztelegtek a gesztussal Zrínyi Ilona halálának évfordulóján, az iskola tanárai és diákjai.
Megújul a Herman és a Zrínyi gimnázium infrastruktúrája
OktatásMiskolc
A két intézmény mintegy félmilliárd forintból fejleszthet.
Ázsiai egyetemmel működik együtt a miskolci felsőoktatási intézmény
OktatásMiskolcVilág
Thaiföld egyik legelismertebb egyetemével kötött együttműködési megállapodást a Miskolci Egyetem.
Ez már nem játék: 48 órán át virrasztanak az egyetemen
OktatásMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Elindult az intézmény első nonstop társasjáték-maratonja, amely egészen péntek 14 óráig tart.