Ugrás a tartalomra

MCC-s tinik – nemcsak pónikon 

Létrehozva
2015-ben az ország többi pontjához hasonlóan a miskolci képzési központban is elindult a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Fiatal Tehetség Programja. A diákok a kurzusok mellett számos szabadidős programmal kapcsolódhatnak ki, így szombaton példának okáért családtagjaikkal lóhátra pattanhattak. 
Kép
mcc balogh-liget tehetség program
Fotó: Mocsári László

Az MCC az egyetemi és középiskolai korcsoportokhoz hasonlóan a legfiatalabb tehetségek esetében is mindent elkövet, hogy kéthetente esedékes tehetséggondozó és -gazdagító foglalkozásaival támogassa az általános iskolák felső tagozatosait. Az ötödikes évfolyamba idén huszonöt gyermek nyert felvételt. A képzések októberben indultak, ezért is van különös jelentősége annak, hogy az ifjú tinédzserek minél inkább összeszokjanak.

Kép
mcc balogh-liget tehetség program

Rácz Linda hangsúlyozta: a Szemere utcai központjában tartott tematikus kurzusain túlmenően az MCC küldetései között szerepel még, hogy érdekes, izgalmas és lehetőség szerint kültéri programokkal örvendeztesse meg az iskolásokat. A Mathias Corvinus Collegium Alapítvány miskolci régiókoordinátora szerint az élménypedagógiai eszközökön felül legalább annyira fontos, hogy a gyerekek egy-egy ilyen rendezvényen kipróbálhassák magukat, és nem utolsósorban jobban megismerjék egymást. Ezért tesznek látogatást rendszeresen egyebek mellett színházi előadásokon, filmvetítéseken vagy épp szabaduló szobákban – s ennek érdekében tartanak a mostanihoz hasonló családi napokat is, amikor a nebulók testvérei és szülei is szót válthatnak egymással.

Kép
mcc balogh-liget tehetség program

A szirmabesenyői Balogh-Liget Lovas Klub szombaton kincs- és patkókereséssel, koboldokkal, lótolvajokkal, rejtvényfejtéssel, túrával, természetismereti feladatokkal, karikás ostoros lufipukkasztással, szabaduló és sorversennyel, pónikereséssel, ebéddel és az értelemszerűen elmaradhatatlan lovaglással várta a kicsiket, na meg persze a nagyokat is. A lovarda tulajdonosa, Aswad Dina – akinek gyermekét szintúgy az MCC-s csemeték között találtuk – azt tartja elsődlegesen a kollégium érdemének, hogy már ebben az életkorban is olyan jól integrált és strukturált továbbképzést biztosít a növendékek számára, amit sem oktatási intézményeik, sem pedig szüleik nem tudnának számukra biztosítani.

Ez is érdekelhet

Az intézmény és a fenntartó is támogatja – Horváth Zitát jelölik a rektori posztra
OktatásMiskolcBelföld
Az Universitas Miskolcinensis Alapítvány kuratóriuma múlt pénteken megtartott ülésén egyhangúlag Horváth Zitát, az egyetem jelenlegi rektorát javasolja az intézmény következő vezetőjének.
Kreatív tanórán vettek részt.
Kreatív tanórán vettek részt a Miskolci Könyves Kálmán Általános Iskola diákjai
OktatásMiskolcBelföld
Az „Ahol Te vagy a szín” címmel összeállított programban több mint kétszáz gyermekhez jutott el a kreatív tanulás öröme.
Komoly elismerésben részesült a Szemere testnevelő tanára
OktatásMiskolc
Soós Istvánné több évtizedes kimagasló munkájáért a napokban „Diáksportért” országos díjat vehetett át Budapesten.
Béres Alexandra mozgatta át a Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola diákjait
OktatásMiskolc
A rendhagyó tornaóra előtt a fitnesz Európa- és világbajnok a mindennapi mozgás fontosságáról és a helyes táplálkozásról is beszélt a gyerekeknek.