Ugrás a tartalomra

Kitüntették a Herman végzős osztályfőnökét

Létrehozva
A BME Pro Progressio Alapítványának Pécsi Eszter Tanári Díját vehette át még az év végén.

Juhász Attila néhány hete e-mailben értesült a díj odaítéléséről, mellyel az intézményen belüli tehetséggondozásban, az érettségiken és a tanulmányi versenyeken elért eredményeiben játszott szerepén, valamint a szaktanári és osztályfőnöki munkáján túl vélhetően az iskolán kívüli feladatait, így a tantárgyi bizottságokban elfoglalt helyét és az emelt szintű érettségi feladatok lektorálásában történő közreműködését is honorálhatták.

Kép

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem mellett működő Pro Progressio alapítvány közel tizenöt éve részesít elismerésben olyan kiemelkedő középiskolai tanárokat, akik a műszaki és természettudományi pályákra eredményesen készítik fel a diákjaikat úgy, hogy azok magasabb szintről indulhassanak a diplomához vezető úton.

A matematika-kémia-számítástechnika szakos pedagógus első és mind ez idáig egyetlen munkahelyére 1991-ben, az egyetem befejezése után került. Mármint vissza – ugyanis néhány esztendővel azelőtt diákként már megbarátkozhatott alma materének falaival.

– Nagy kihívás volt visszatérni a Hermanba. Együtt tanítani a régi nagy elődökkel, akiknek köszönhetően ezt a hivatást választottam. A pályakezdő tanár megfelelni igyekszik az ő példájuknak, aztán az elröppent évtizedek után csak remélni tudja, hogy jó úton jár – idézte fel Juhász Attila, aki jó ideje már a kémiára tekint fő szakjaként.

A 2022-ben először kiadandó Pécsi Eszter Középiskolai Tanári Díjat elnyerő pedagógusok diákjai emelt szinten érettségiznek, hazai és nemzetközi tanulmányi és szakmai versenyeken vesznek részt, szerepelnek eredményesen.

Aztán sorra jöttek a kihívások: az első emelt csoportok, az első érettségik, a versenyekre való felkészítések és az ezek nyomában járó eredmények. 2014-ben ennek mentén a „Magyar Kémia Oktatásért Díj”-at is elnyerte. Jóllehet, a legnagyobb és legszebb feladatként mindvégig az osztályfőnökségre tekintett. Három négy évfolyamos és két nyolc évfolyamos osztályt vezetett már el az érettségi vizsgákig.

Kép

– Nagyon jólestek a gratulációk és a támogató üzenetek, melyeket utána kaptam régi és mostani tanítványaimtól, a szülőktől, a kollégáktól és mindenkitől. Az ember megpróbál továbbra is megfelelni a díjnak, de még inkább a hivatásának, az iskolájának és a diákjainak – összegzett a miskolci Herman Ottó Gimnázium többszörösen bizonyított és elismert tanereje. 

Ez is érdekelhet

Zrínyi Ilona emléksarkot alakítottak ki a róla elnevezett gimnáziumban
Oktatás
A hősnő emléke előtt tisztelegtek a gesztussal Zrínyi Ilona halálának évfordulóján, az iskola tanárai és diákjai.
Megújul a Herman és a Zrínyi gimnázium infrastruktúrája
OktatásMiskolc
A két intézmény mintegy félmilliárd forintból fejleszthet.
Ázsiai egyetemmel működik együtt a miskolci felsőoktatási intézmény
OktatásMiskolcVilág
Thaiföld egyik legelismertebb egyetemével kötött együttműködési megállapodást a Miskolci Egyetem.
Ez már nem játék: 48 órán át virrasztanak az egyetemen
OktatásMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Elindult az intézmény első nonstop társasjáték-maratonja, amely egészen péntek 14 óráig tart.