Ugrás a tartalomra

Jöttek, láttak, kérdeztek – MCC-s diákok látogatták meg a miskolci városházát

Létrehozva
Három napot töltenek Miskolcon az MCC vezetőképző akadémiájának diákjai. A tanulók szerdán a miskolci városházát is felkeresték, ahol Veres Pál polgármestert faggatták különféle témákban.

Kép
Fotók: Mocsári László

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) vezetőképző akadémiájának mintegy 17 hallgatója látogatott el a miskolci városházára szerdán délután. A diákoknak először Veres Pál, Miskolc polgármestere tartott egy prezentációt a város múltjáról, jelenéről és jövőképéről, majd a fiatalok faggathatták a városvezetőt aktuálpolitikai, közéleti és várospolitikai témákban.

Veleczki Patrik egyike a vezetőképző akadémia tanulóinak. A miskolci fiatalember a minap.hu-nak elmondta, nagy öröm volt számára, hogy a program részeként szülővárosát is tanulmányozzák a csoporttal. A háromnapos látogatás során megtekintették a Szimbiózis Alapítványt, a Miskolci Egyetemet és a Lyukóvölgyet is.

- Az első évben tapasztaltam néhány dolgot különböző tavalyi diákokkal, voltak itt Miskolcon is, és nagyon megtetszett, hogy milyen széleskörű tudást, vezetői skilleket tudnak elsajátítani. Éppen ezért úgy döntöttem, hogy idén én is kipróbálom ebben magam – mondta.

Kép
Jobbról a második: Veleczki Patrik

A tehetséggondozó intézmény egyéves programjában a fiatalok magyarországi és külföldi városokban gyűjtenek tapasztalatokat. A cél, hogy a képzés ideje alatt a fiatalok az ország városait meglátogatva tapasztalatokat gyűjtsenek a települések működéséről.

Veres Pál lapunknak az eseményt követően lapunknak fontosnak nevezte a programot, ugyanis véleménye szerint, ha valaki a jövőben a közéletben szeretne dolgozni, akkor fontos, hogy megismerje az ország városait, illetve az egyes régiók problémáit, erősségeit.

- A diákok bizonyára nagyon felkészültek a látogatás előtt Miskolcból, hiszen olyan kérdéseket tettek fel, ami azt mutatja, hogy fel nagyon felkészültek Miskolcból és a jelenlegi városvezetésből. Kérdések hangoztak el azzal kapcsolatosan, hogy eddig mit sikerült megvalósítani a programunkból, kérdeztek a Földes átnevezési kísérletéről, milyen kitörési, fejlesztési irányokat látunk, mik a nehézségeink. Kérdeztek a hátrányos területek felzárkóztatásáról, az energiaválságról. Egy nagyon érdekes és jó beszélgetés volt – összegezte a polgármester.

Kép
Csepregi Gábor, Veres Pál és Konyári György, az MCC miskolci képviselet-vezetője

Az MCC vezetőképző akadémiája idén már második alkalommal indult el, a programjának egyik célja, hogy igazi vezetőket képezzen a résztvevőkből.

- Vezetők lehetnek a gazdaságban, a politikában, a közigazgatásban vagy a nevelésben is. Fontos, hogy kifejlesszük azokat a képességeket, melyek egy igazi vezetők számára nélkülözhetetlenek. A másik célunk az, hogy megismerjék az országot, a különböző térségek előnyeit, nehézségeit és megismerjék a világot is: Európát, Amerikát, Ázsiát és Afrikát is. Megismerjék a globális gazdasági, társadalmi és egyéb problémákat. Ezért is utaznak különböző helyekre – mondta el Csepregi Gábor, az MCC Vezetőképző Akadémiájának tanácsadója.

Az egyéves programban résztvevő diákok a különféle városok és országok felkeresése mellett változatos projektekben vesznek részt, vállalatokat látogatnak meg konferenciákon, kurzusokon vesznek részt, de emellett természetesen szabadidős programokra, kirándulásokra és sportolásra is jut idejük.

Ez is érdekelhet

Zrínyi Ilona emléksarkot alakítottak ki a róla elnevezett gimnáziumban
Oktatás
A hősnő emléke előtt tisztelegtek a gesztussal Zrínyi Ilona halálának évfordulóján, az iskola tanárai és diákjai.
Megújul a Herman és a Zrínyi gimnázium infrastruktúrája
OktatásMiskolc
A két intézmény mintegy félmilliárd forintból fejleszthet.
Ázsiai egyetemmel működik együtt a miskolci felsőoktatási intézmény
OktatásMiskolcVilág
Thaiföld egyik legelismertebb egyetemével kötött együttműködési megállapodást a Miskolci Egyetem.
Ez már nem játék: 48 órán át virrasztanak az egyetemen
OktatásMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Elindult az intézmény első nonstop társasjáték-maratonja, amely egészen péntek 14 óráig tart.