Ugrás a tartalomra

Online pillanthattak be a Miskolci Egyetem életébe

Létrehozva
A Miskolci Egyetem nyolc karon tizenkét képzési területen több mint kétszáz szakot kínál a felvételizők számára.
Kép
Az online nyílt nap tavaly is nagy siker volt. Fotó: Miskolci Egyetem

Idén is megrendezte online nyílt napján a Miskolci Egyetem. Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a január 30-án délután öt órától a 2023-as felvételi időszakban elérhető képzési kínálatát mutatták be a felsőoktatási intézmény karai a műszaki és földtani tudományokon kezdve, a jog- és egészségtudományon át a bölcsészettudományi és a zeneművészeti képzésekig.

Szó volt a hallgatóknak nyújtott szolgáltatásokról és diákéletről és a sporteseményekről is, mindez megfűszerezve a Miskolci Egyetem életről készült kisvideókkal. A Miskolci Egyetem nyolc karon tizenkét képzési területen több mint kétszáz szakot kínál a felvételizők számára.
 

Ez is érdekelhet

Enélkül hátrányba kerülhet a magyar nemzet
OktatásKultúraSzabadidő
Tizenhat csapat csapott össze a Hahó, Könyvtár(s)ak olvasásnépszerűsítő versenyén hétfőn a II. Rákóczi Ferenc Könyvtárban. A feladatok alapjai Berg Judit könyvei voltak, az írónő maga is részt vett a programon.
Csütörtökön angolból adnak számot a tudásukról az érettségizők
OktatásBelföld
Állatvédelem és Monet festményei az angolérettségi első részében.
Közel 80 ezer diák érettségizett matematikából – tanulóbarátnak tartják az idei feladatsort
OktatásMiskolc
Kedden a matematika írásbeli vizsgákkal folytatódott az érettségi időszak: országszerte csaknem 80 ezer diák adott számot tudásáról. Középszinten több mint 71 ezren, emelt szinten pedig mintegy 8 ezren ültek be a padokba. A szakértők és a diákok visszajelzései alapján az idei feladatsor nehézsége összességében a korábbi évekhez hasonló volt.
Miskolcon is kimagasló eredményeket várhatunk az érettségizőktől
OktatásMiskolc
A hermanosok az ország egyik top gimijében vetették bele magukat a magyar nyelv és irodalom érettségi feladatsorába.