Ugrás a tartalomra

Ismét szakmájuk sztárjait keresik - mutatjuk a miskolci mezőnyt

Létrehozva
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara XVI. alkalommal szervezi az országos szakmai tanulmányi versenyeket, melyek döntőit 2023. április 24-25. között tartják a Szakma Sztár Fesztivál keretében Budapesten, a Hungexpo Budapesti Kongresszusi és Kiállítási Központban. A rendezvény megnyitóján, amely április 24-én, hétfőn 10 órakor kezdődik, Orbán Viktor miniszterelnök is köszönti a versenyzőket, és Parragh Lászlóval, az MKIK elnökével együtt indítják majd útjára a versenyt. 
Kép
Mocsári László 2022-es felvételei

A Szakma Sztár Fesztivál kiemelt célja a szakképzés és a szakmaválasztás népszerűsítése, illetve az, hogy támogassa a pályaválasztás előtt álló fiatalokat, utat mutasson a fiatal generáció számára, és segítse a tehetséggondozást.

A Szakma Kiváló Tanulója Verseny (SZKTV) és az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV) országos döntőinek keretében idén 57 szakmában, közel 200 tanuló verseng a legjobbnak járó elismerésért, továbbá a látogatók megtekinthetik a EuroSkills nemzeti válogatóit és WorldSkills nemzetközi verseny szakmai bemutatóit is - számolt be lapunknak a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK).

Az év elején kezdődött területi előválogatók során Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében 357 tanuló adott számot tudásáról 37 szakképesítésben. Az első forduló kizárólag írásbeli feladatokból állt, viszont a középdöntőben már gyakorlati ismereteikről is számot kellett adniuk a fiataloknak.

Kép

Vármegyéből idén 20 tanuló jutott tovább az országos válogató versenyekre, ami szép teljesítmény, hiszen országosan több ezer induló közül kerültek ki a legjobbak.

A mostani, budapesti döntőben vármegyénkből 8 fiatal versenyez, ők a következők:

CZIRIA GERGŐ – Erősáramú elektrotechnikus, Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Technikum
BUCSI ANDRÁS – Asztalos, Miskolci SZC Kós Károly Építőipari, Kreatív Technikum és Szakképző Iskola
DANKÓ SZABOLCS – Vegyész technikus, Irinyi János Református Oktatási Központ - Óvoda, Általános Iskola, Technikum, Szakgimnázium és Diákotthon
SZONDA BIANKA - Kereskedő és webáruházi technikus, Miskolci SZC Berzeviczy Gergely Technikum
HAVASI BLANKA ANITA - Pincér - vendégtéri szakember, Miskolci SZC Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Szakképző Iskola
FEHÉR LUCA - Irodai titkár, Fáy András Görögkatolikus Technikum és Szakgimnázium
ODOR MÁRK - Műszaki informatikus, Miskolci SZC Kandó Kálmán Informatikai Technikum
HÓDOS MÁTÉ SZABOLCS - Műszaki informatikus, Miskolci SZC Kandó Kálmán Informatikai Technikum

Kép

Rengeteg munkaóra áll a diákok mögött mire a döntőig eljutnak. Felkészítésükért köszönet jár egyrészt az elméleti képzésért felelős pedagógusoknak, másrészt a gyakorlati területen a duális képzőhelyeknek, vállalkozóknak, oktatóknak - írja a BOKIK. 
 
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara ebben az évben 12 autóbusszal közel 500 általános és szakképző iskolás diák látogatását szervezi meg a Szakma Sztár Fesztiválra.
 
További részletek: www.szakmasztar.hu

Ez is érdekelhet

Az intézmény és a fenntartó is támogatja – Horváth Zitát jelölik a rektori posztra
OktatásMiskolcBelföld
Az Universitas Miskolcinensis Alapítvány kuratóriuma múlt pénteken megtartott ülésén egyhangúlag Horváth Zitát, az egyetem jelenlegi rektorát javasolja az intézmény következő vezetőjének.
Kreatív tanórán vettek részt.
Kreatív tanórán vettek részt a Miskolci Könyves Kálmán Általános Iskola diákjai
OktatásMiskolcBelföld
Az „Ahol Te vagy a szín” címmel összeállított programban több mint kétszáz gyermekhez jutott el a kreatív tanulás öröme.
Komoly elismerésben részesült a Szemere testnevelő tanára
OktatásMiskolc
Soós Istvánné több évtizedes kimagasló munkájáért a napokban „Diáksportért” országos díjat vehetett át Budapesten.
Béres Alexandra mozgatta át a Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola diákjait
OktatásMiskolc
A rendhagyó tornaóra előtt a fitnesz Európa- és világbajnok a mindennapi mozgás fontosságáról és a helyes táplálkozásról is beszélt a gyerekeknek.