Ugrás a tartalomra

Egyre csak fogynak a tanárok

Létrehozva
Több, mint kilencezer tanár hagyta ott a tankerületét két év leforgása alatt, írja a 24.hu.
Kép
Fotó: Mocsári László

 

Egy év alatt 42 százalékkal nőtt a távozó tanárok száma, 2022-ben már 5316 pedagógus hagyta ott a tankerületek valamelyikét lemondással vagy közös megegyezéssel, míg 2021-ben 3738 távozás volt, hozta le a 24.hu Tóth Endre, a Momentum országgyűlési képviselője által kikért közérdekű adatokra hivatkozva.

Az ellenzéki politikus egyik legnépszerűbb közösségi oldalán is megosztott poszt szerint a képviselő kérelmére mind a 60 magyarországi tankerület megosztotta az elmúlt két évben távozó pedagógusok számát. Az adatok szerint két év alatt 9054-en távoztak. 

A politikus bejegyzésében közölte a teljes listát, amelyben tankerületi szinten lehet megtekinteni, hány pedagógus távozott lemondással vagy közös megegyezéssel. A megjelentetett adatokból kiderül, hogy a tankerületek között hatalmas különbségek vannak.

A lista szerint a rekorder a Közép-Pesti Tankerületi Központ volt, ahol 2022-ben összesen 402 pedagógus hagyta el a tankerületet. A legkevesebb távozó a jászberényi tankerület iskoláiban volt, itt csupán 17-en mentek el. Miskolcon csaknem megduplázódott a távozók száma: a Miskolci Tankerületi Központ iskoláiból 2021-ben 54, 2022-ben pedig 107 pedagógus ment el.

A politikus posztjában a kormányt okolja, hiszen mint írja: "egy valódi bosszútörvényt készített elő az oktatási vezetés, amely a pedagógusok szinte minden munkafeltételén rontana és a közalkalmazotti státuszukat is elvenné."

Ez is érdekelhet

Zrínyi Ilona emléksarkot alakítottak ki a róla elnevezett gimnáziumban
Oktatás
A hősnő emléke előtt tisztelegtek a gesztussal Zrínyi Ilona halálának évfordulóján, az iskola tanárai és diákjai.
Megújul a Herman és a Zrínyi gimnázium infrastruktúrája
OktatásMiskolc
A két intézmény mintegy félmilliárd forintból fejleszthet.
Ázsiai egyetemmel működik együtt a miskolci felsőoktatási intézmény
OktatásMiskolcVilág
Thaiföld egyik legelismertebb egyetemével kötött együttműködési megállapodást a Miskolci Egyetem.
Ez már nem játék: 48 órán át virrasztanak az egyetemen
OktatásMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Elindult az intézmény első nonstop társasjáték-maratonja, amely egészen péntek 14 óráig tart.