Ugrás a tartalomra

Hét érmet nyertek a vármegyei diákok a Szakma Sztár Fesztiválon 

Létrehozva
Két arany, négy ezüst, egy bronzérem és egy negyedik helyezés – ez az idei országos szakmai tanulmányi verseny, a 16. Szakma Sztár Fesztivál mérlege a vármegyei döntősök számára, számolt be az eredményekről a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara.
Kép
Pincérek versengés közben (Fotó: BOKIK)

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) szervezésében megtartott területi előválogatókon 357 tanuló adott számot tudásáról 37 szakképesítésben. Az év elején megtartott első forduló kizárólag írásbeli feladatokból állt, viszont a középdöntőben már gyakorlati ismereteikről is számot kellett adniuk a fiataloknak, írják a közleményben. "Vármegyénkből idén 20 tanuló jutott tovább az országos válogató versenyekre, ami szép teljesítmény, hiszen országosan több ezer induló közül kerültek ki a legjobbak. A mostani, budapesti döntőben 8 fiatal képviselte vármegyénket, és komoly sikerként könyvelhető el, hogy mindannyian az élen, illetve az élmezőnyben végeztek" - közölte a BOKIK.

Kép
Bucsi András – asztalos, Miskolci SZC Kós Károly Építőipari, Kreatív Technikum és Szakképző Iskola (Fotó: BOKIK)

Aranyérmesek lettek:

FEHÉR LUCA - Irodai titkár, Fáy András Görögkatolikus Technikum és Szakgimnázium; Felkészítő: Skernyókné Jeddi Katalin

SZONDA BIANKA - Kereskedő és webáruházi technikus, Miskolci SZC Berzeviczy Gergely Technikum; Felkészítő: Mihalikné Hável Éva

Ezüstérmesek lettek:

BUCSI ANDRÁS – Asztalos, Miskolci SZC Kós Károly Építőipari, Kreatív Technikum és Szakképző Iskola; Felkészítő: Subert József

HAVASI BLANKA ANITA - Pincér - vendégtéri szakember, Miskolci SZC Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Szakképző Iskola; Felkészítők: Szilvási Andrea, Gömöri Éva

CZIRIA GERGŐ – Erősáramú elektrotechnikus, Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Technikum; Felkészítő: Czétényi Gábor

ODOR MÁRK - Műszaki informatikus, Miskolci SZC Kandó Kálmán Informatikai Technikum; Felkészítők: Kiss Roland, Kósa Tamás

Bronzérmes lett: 

HÓDOS MÁTÉ SZABOLCS – Műszaki informatikus, Miskolci SZC Kandó Kálmán Informatikai Technikum; Felkészítő: Kiss Roland, Kósa Tamás

Negyedik helyen végzett:

DANKÓ SZABOLCS – Vegyész technikus, Irinyi János Református Oktatási Központ - Óvoda, Általános Iskola, Technikum, Szakgimnázium és Diákotthon; Felkészítő: Farkasné Szabó Julianna

Ez is érdekelhet

Zrínyi Ilona emléksarkot alakítottak ki a róla elnevezett gimnáziumban
Oktatás
A hősnő emléke előtt tisztelegtek a gesztussal Zrínyi Ilona halálának évfordulóján, az iskola tanárai és diákjai.
Megújul a Herman és a Zrínyi gimnázium infrastruktúrája
OktatásMiskolc
A két intézmény mintegy félmilliárd forintból fejleszthet.
Ázsiai egyetemmel működik együtt a miskolci felsőoktatási intézmény
OktatásMiskolcVilág
Thaiföld egyik legelismertebb egyetemével kötött együttműködési megállapodást a Miskolci Egyetem.
Ez már nem játék: 48 órán át virrasztanak az egyetemen
OktatásMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Elindult az intézmény első nonstop társasjáték-maratonja, amely egészen péntek 14 óráig tart.