Ugrás a tartalomra

Romániában a kormány újabb ígérete ellenére folytatódik a pedagógusok sztrájkja

Létrehozva
Romániában folytatódik az oktatásban dolgozók tiltakozása; bár a bukaresti kormány vasárnap újabb bérpótlékokra tett ígéretet, a tanügyi szakszervezetek nem fogadják el az újabb ajánlatot - jelentette be Marius Nistor szakszervezeti vezető.

 

Az egyik legnagyobb romániai tanügyi szakszervezeti szövetség vezetője a News.ro hírügynökségnek nyilatkozva elmondta: a vasárnapi bejelentés nem jelent lényegi változást a korábbi ajánlatokhoz képest, amelyeket már visszautasítottak a szakszervezetek. Kifejtette: jövő héten is folytatódik a sztrájk, és kedden a Bukarestbe tervezett nagyszabású tiltakozóakciót is megtartják, melyre húszezer pedagógust várnak, illetve más városokban is lesznek megmozdulások - számolt be vasárnap az MTI.

Marius Nistor szerint attól sem zárkóznak el, hogy a kormánnyal folytatott tárgyalások sikertelensége esetén a pedagógusok bojkottálják az év végi vizsgáknak - a nyolcadikosok képességfelmérő vizsgájának és a középiskolát végzők érettségijének - a megtartását. Az erre vonatkozó kérdésre kifejtette: amíg a román kormány így viszonyul a pedagógusok panaszaihoz, "bármi elképzelhető". Úgy vélte, a Ciuca-kabinet alig emelte vagy csupán átkeresztelte az eddigi bérpótlékokat, lényegi váltázás nem történt, holott a pedagógusok valós béremelést várnak. 
Az MTI híradása szerint Romániában hétfő óta sztrájkolnak a pedagógusok, akik utcai demonstrációkon követelnek legalább 25 százalékos bérfejlesztést, valamint törvényi garanciát arra, hogy béreiket a továbbiakban az infláció mértékében emeli a kormány. Munkaügyi konfliktust jelentett be a több mint százezer tagot képviselő Sanitas egészségügyi szakszervezet is, és hétfőn a Román Vasúttársaság (CFR) alkalmazottai is a szállításügyi minisztérium székháza elé vonulnak "a hatékonyságot elősegítő" béreket követelve.

A román kormánykoalíciót alkotó pártok vezetői csütörtökön közölték: későbbi időpontra halasztják a kormányfőcserét, illetve a kabinet átalakítását, miután sikerült rendezni a társadalmi problémákat.

Ez is érdekelhet

Zrínyi Ilona emléksarkot alakítottak ki a róla elnevezett gimnáziumban
Oktatás
A hősnő emléke előtt tisztelegtek a gesztussal Zrínyi Ilona halálának évfordulóján, az iskola tanárai és diákjai.
Megújul a Herman és a Zrínyi gimnázium infrastruktúrája
OktatásMiskolc
A két intézmény mintegy félmilliárd forintból fejleszthet.
Ázsiai egyetemmel működik együtt a miskolci felsőoktatási intézmény
OktatásMiskolcVilág
Thaiföld egyik legelismertebb egyetemével kötött együttműködési megállapodást a Miskolci Egyetem.
Ez már nem játék: 48 órán át virrasztanak az egyetemen
OktatásMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Elindult az intézmény első nonstop társasjáték-maratonja, amely egészen péntek 14 óráig tart.