Ugrás a tartalomra

Kezdőcsomaggal lepték meg az óvodásokat Szirmán és a Martinkertvárosban

Létrehozva
Óvodai kezdőcsomagot kaptak szeptember 1-jén a martinkertvárosi és a szirmai kiscsoportos óvodások a választókerület önkormányzati képviselőitől.
Kép
Fotók: Juhász Ákos

Cseléné Figula Edina a Velünk a Város önkormányzati képviselője, és Szarka Dénes a Velünk a Város frakcióvezető-helyettese összefogott, hogy támogassa az idén kiscsoportba lépő gyermekek szüleit egy óvodai kezdőcsomaggal. „A jelenlegi gazdasági helyzetben minden családnak nehézséget okoz az óvodai beiratkozás, vagy az iskolai tanévkezdés. Háromgyermekes anyukaként pontosan tudom, hogy milyen költségekkel jár az óvoda elkezdése, és mi mindent kell beszerezni a gyerekeknek a ruhaneműktől kezdve a különböző eszközökön át a takaróig. Ez nagy anyagi terhet jelent a családoknak” – nyilatkozta Cseléné Figula Edina.

Kép

A kezdőcsomag ára egy főre bontva 16 ezer forint értékű, mely az óvodai zsákot, paplant, lepedőt, párnát és törülközőt egyaránt tartalmazza. „Olyan jelentős kezdőcsomagot állítottunk össze 85 gyermeknek, amelynek a szülők is örülnek” – fogalmazott az önkormányzati képviselő.

A MiProdukt Kft. varrodájában készített egységcsomagokat az óvodások szülei vették át szeptember 1-én reggel a Miskolci Eszterlánc Néphagyományőrző Óvoda Pitypang Tagóvodában, illetve a Miskolc-Szirmai Református Óvodában. 

Ez is érdekelhet

Zrínyi Ilona emléksarkot alakítottak ki a róla elnevezett gimnáziumban
Oktatás
A hősnő emléke előtt tisztelegtek a gesztussal Zrínyi Ilona halálának évfordulóján, az iskola tanárai és diákjai.
Megújul a Herman és a Zrínyi gimnázium infrastruktúrája
OktatásMiskolc
A két intézmény mintegy félmilliárd forintból fejleszthet.
Ázsiai egyetemmel működik együtt a miskolci felsőoktatási intézmény
OktatásMiskolcVilág
Thaiföld egyik legelismertebb egyetemével kötött együttműködési megállapodást a Miskolci Egyetem.
Ez már nem játék: 48 órán át virrasztanak az egyetemen
OktatásMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Elindult az intézmény első nonstop társasjáték-maratonja, amely egészen péntek 14 óráig tart.