Ugrás a tartalomra

A BOKIK is díjat kapott

Létrehozva
A Miskolci Egyetem ünnepi kitüntetésátadó szenátus ülést tartott csütörtökön az intézmény főépületének díszaulájában.
Kép
Fotók: Mocsári László

A rektor és a dékánok bevonulása után az egybegyűltek tisztelegtek az elmúlt évben elhunyt oktatók emléke előtt. Ezután következett a kitüntetések átadása.

A Miskolci Egyetem Díszpolgárává avatták Prof. Dr. Prugberger Tamás akadémiai doktort, az Állam- és Jogtudományi Kar oktatóját. Rektori elismerésben részesültek az elmúlt tanévben állami kitüntetést, illetve egyéb tudományos, szakmai vagy közéleti díjat átvevő, vagy tudományos fokozatot elérő oktatók. Az egyetemi elismerések mellett átadták a Miskolci Egyetem Kiemelt Támogatója Díjat is. Az idei díjazottak között szerepelt a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) is.

Kép

- Évek óta szoros a kapcsolat a Miskolci egyetem és az iparkamara között – mondta a Miskolc Tv stábjának a díjat átvevő Kiss László, a BOKIK Ipari Tagozatának alelnöke. – Igyekszünk képviselni a megye vállalkozásának igényeit az oktatás területén. Úgy tűnik, a szakmai munkát, amit az elmúlt években végeztünk, értékelte a díjat odaítélő szakmai bizottság is – fogalmazott Kiss László.

Preview Image
Mocsári László képgalériája

Díjak és díjazottak

A MISKOLCI EGYETEM DÍSZPOLGÁRA

Prof. Dr. Prugberger Tamás DSc. 
 
„SIGNUM AUREUM UNIVERSITATIS”

Dr. Guba Zoltán 
Pintér Zoltán 
Dr. Réti Balázs 
Dr. Szepesi L. Gábor 
Zelei Gábo

 
MISKOLCI EGYETEMÉRT ÉRDEMÉREM

Kovácsné Dr. habil. Nagy Emese 
Simonné Juhász Judit 

 
MISKOLCI EGYETEM ÉRDEMES OKTATÓJA

Csemáné Dr. Váradi Erika Judit 
Dr. Csereklyei Andrea 
Dr. Hajdú Noémi 
Kolencsikné Dr. Tóth Andrea 
Kun-Bodnár Krisztina 
Marien Anita 
Nagano Robin Lee 

 
MISKOLCI EGYETEM KIVÁLÓ KUTATÓJA

Prof. Dr. habil. Faitli József 
Dr. Sántha Ferenc 

 
NEMZETKÖZI KAPCSOLATOKÉRT

Dr. Móricz Ferenc 
 
MISKOLCI EGYETEM KIVÁLÓ DOLGOZÓJA

Oroszné Gyopár Éva 
Varga László 

 
REKTORI DICSÉRET

Barna László
Dr. Egri Tímea
Dr. Halász Csenge
Korbelné Kánya Edit
Nagy Katalin
Dr. Papp Adrienn
Dr. Péter Zsolt Szabolcs
Dr. Ritó Evelin
Takácsné Papp Adrienn

 
MISKOLCI EGYETEM KIEMELT TÁMOGATÓJA DÍJ

Arconic-Köfém Mill Products Hungary Kft.
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara
FOLDANA Pénzügyi Zrt.

Ez is érdekelhet

Zrínyi Ilona emléksarkot alakítottak ki a róla elnevezett gimnáziumban
Oktatás
A hősnő emléke előtt tisztelegtek a gesztussal Zrínyi Ilona halálának évfordulóján, az iskola tanárai és diákjai.
Megújul a Herman és a Zrínyi gimnázium infrastruktúrája
OktatásMiskolc
A két intézmény mintegy félmilliárd forintból fejleszthet.
Ázsiai egyetemmel működik együtt a miskolci felsőoktatási intézmény
OktatásMiskolcVilág
Thaiföld egyik legelismertebb egyetemével kötött együttműködési megállapodást a Miskolci Egyetem.
Ez már nem játék: 48 órán át virrasztanak az egyetemen
OktatásMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Elindult az intézmény első nonstop társasjáték-maratonja, amely egészen péntek 14 óráig tart.