Ugrás a tartalomra

16 éves kortól lehet majd szavazni az alternatív oktatási népszavazáson

Létrehozva
Kicsivel kevesebb, mint egy hónap múlva kezdetét veszi Magyarország első, alternatív oktatási népszavazása. Az aHang és az Egységes Diákfront által szervezett alternatív referendumot október 23. és október 30. között tartják majd, ahol a választópolgárok 7 kérdésben mondhatják el a véleményüket az oktatásról - tudatta hétfői közleményében az aHang.

A két szervezet célja, hogy megmutassa, hiába lehetetlenítették el az összes oktatással kapcsolatos népszavazási kérdést, az emberek igenis véleményt akarnak mondani a rendszerről. Mindezért azt szeretnék, hogy legalább 200.000 ember vegyen részt az alternatív népszavazáson, hogy nyomást tudjanak gyakorolni a kormányra.
A 7IGEN-es oktatási népszavazás több ponton is újítást hoz majd a hazai politikai részvételiség formájában. A referendumon szavazhatnak azok is, akik 2023. október 23-ig betöltötték a 16. életévüket. Gajzágó József, az Egységes Diákfront tagja ez ügyben hangsúlyozta, hogy kiemelten fontos, hogy a diákok, akik leginkább érintettjei az oktatás helyzetének, maguk is véleményt alkothassanak az ügyben. 

Mint írják, a tervek szerint minden megyében lehet majd személyesen is szavazni, de online is le lehet majd adni a voksokat. A szervezők minél több településen szeretnék biztosítani annak a lehetőséget, hogy véleményt nyilváníthassanak az emberek a magyar oktatási rendszer állapotáról. 

“A célunk, hogy a lehető legtöbb helyen megvalósuljon a szavazás, és minél több ember részt vegyen Magyarország első alternatív, oktatási népszavazásán. Már több százan jelentkeztek aktivistának, akik az ország minden pontján segítenek majd megszervezni a referendumot” - emelte ki Szalóki Viktor, az aHang szóviője.

A szavazást az aHang által fejlesztett, ELEVE választási szoftver fogja kiszolgálni, amelyet az aHang fejlesztői jelenleg is erre a szavazásra optimalizálnak. A szoftver egyszerre biztosítja majd az online és a személyes szavazást is. Újdonság lesz, hogy a szavazás során folyamatosan nyomon lehet majd követni a részvétel alakulását. Hamarosan részletes bemutatóval jelentkezik az aHang és az EDF, ahol a választási szoftver működését ismerhetjük meg.
 
A népszavazás kezdetéig, a következő időszakban az ország számos pontján találkozhatunk majd a 7IGEN-es kampány aktivistáival és pultjaival, ahol előregisztrálni lehet  a szavazásra, és segítőnek is lehet majd jelentkezni. A következő hetekben pedig folyamatosan érkeznek majd információk a szavazás és a kampány részleteivel kapcsolatban, amelyek elérhetők lesznek a népszavazás hivatalos honlapján, a 7IGEN.hu oldalon, valamint az aHang és az EDF Facebook-oldalán is - zárul a közlemény. 

Ez is érdekelhet

Zrínyi Ilona emléksarkot alakítottak ki a róla elnevezett gimnáziumban
Oktatás
A hősnő emléke előtt tisztelegtek a gesztussal Zrínyi Ilona halálának évfordulóján, az iskola tanárai és diákjai.
Megújul a Herman és a Zrínyi gimnázium infrastruktúrája
OktatásMiskolc
A két intézmény mintegy félmilliárd forintból fejleszthet.
Ázsiai egyetemmel működik együtt a miskolci felsőoktatási intézmény
OktatásMiskolcVilág
Thaiföld egyik legelismertebb egyetemével kötött együttműködési megállapodást a Miskolci Egyetem.
Ez már nem játék: 48 órán át virrasztanak az egyetemen
OktatásMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Elindult az intézmény első nonstop társasjáték-maratonja, amely egészen péntek 14 óráig tart.