Ugrás a tartalomra

Új időszámítás az oktatásban, életbe lépett a státusztörvény

Létrehozva
Az oktatás színpadán 2023-ban egyértelműen a státusztörvényé volt a főszerep – még úgy is, hogy az új szabályok csak január 1-től, tehát mától léptek életbe. Az index.hu egy cikkben foglalta össze, milyen változásokra számíthatnak az érintettek.
Kép
Fotó: Internet (illusztráció)

2023 márciusában derült fény arra, hogy a kormány egy új jogviszonyt vezetne be a köznevelésben, a korábbi közalkalmazotti jogviszonyt köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyra cserélné le. Az Országgyűlés július 4-én el is fogadta a közbeszédben csak státusztörvényként emlegetett, a pedagógusok új életpályájáról szóló törvényt, mely két nappal később, július 6-án a Magyar Közlönyben is megjelent - írja az index.hu

Az új szabályok azonban csak január 1-től, tehát mától érvényesek. De mit jelent ez a gyakorlatban azoknak, akik a jogviszonyváltást nem utasították vissza? Az új szabályozás szinte mindenkire vonatkozik, de van néhány kivétel. Lényegében minden, nevelő-oktató munkát végző a törvény hatálya alá esik, legyen szó óvodákról, iskolákról, szakszolgálatokról vagy kollégiumokról. Kivételt csak az alábbi csoportok jelentenek:

    - az egyházi szolgálati jogviszonyban állók,
    - egyes, nevelést és oktatást közvetlenül segítő (noks-) dolgozók,
    - óraadók, akik egyedi megbízási szerződéssel tanítanak.

Változnak a bérek, de hogyan?

Orbán Viktor 2023 utolsó Kormányinfóján az Index kérdésére arról beszélt: elindítanak egy hároméves bérfejlesztési programot, melynek keretében első lépésben 2024. január elsejével 32,2 százalékkal emelkedik a pedagógus-átlagbér. Később a Belügyminisztérium a részletekről azt közölte: a pályakezdő gyakornokok fizetése a pedagógusok új életpályájáról szóló törvényben a 2023. évre rögzített 400 000 forintos illetményhez képest 528 800 forintra emelkedik, és ennél kevesebbet más pedagógusok sem kereshetnek.

A kormány határozatban rendelkezik arról, hogy az emelt bérek februári kifizetéséhez szükséges források biztosítása a központi költségvetés terhére az állami, egyházi és magánintézmények fenntartói részére is megtörténjen - fogalmaztak.

Az új bérsávok szerint januártól a havi illetmény nem lehet kevesebb

    Pedagógus I. besorolás esetén 538 000 forintnál
    Pedagógus II. kategóriában 555 000 forintnál
    Mesterpedagógusnál 630 000 forintnál
    Kutatótanár esetében pedig 750 000 forintnál

Az illetmény pontos összegét több szempont alapján határozzák meg, ilyen a szakmai gyakorlati idő, az iskolai végzettség, a szakképzettség, az idegen nyelv ismerete, a többletfeladatok mértéke, a fenntartó vagy a köznevelésért felelős miniszter által adott elismerés megléte, a munkáltató rendelkezésére bocsátott forrás összege, a pedagógus által oktatott tárgyak száma, valamint az is, hogy mennyire van hiány egy adott területen.

A cikk folytatódik az index.hu oldalon! Kattints! 

Ez is érdekelhet

Kreatív tanórán vettek részt.
Kreatív tanórán vettek részt a Miskolci Könyves Kálmán Általános Iskola diákjai
OktatásMiskolcBelföld
Az „Ahol Te vagy a szín” címmel összeállított programban több mint kétszáz gyermekhez jutott el a kreatív tanulás öröme.
Komoly elismerésben részesült a Szemere testnevelő tanára
OktatásMiskolc
Soós Istvánné több évtizedes kimagasló munkájáért a napokban „Diáksportért” országos díjat vehetett át Budapesten.
Béres Alexandra mozgatta át a Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola diákjait
OktatásMiskolc
A rendhagyó tornaóra előtt a fitnesz Európa- és világbajnok a mindennapi mozgás fontosságáról és a helyes táplálkozásról is beszélt a gyerekeknek.
Képgaléria
Gyermekjogok a digitális térben - kiállítás az egyetemen
Rajzokkal hívják fel a figyelmet az online világ veszélyeire
OktatásMiskolc
"Online vagy? Jelen vagy? Gyere-k-épbe az online térbe" címmel nyílt kiállítás szerdán a Miskolci Egyetem főépületének üveg előcsarnokában.