Ugrás a tartalomra

Különdíjat kapott a miskolci Kazinczy iskola a K&H pénzügyi vetélkedőjén

Létrehozva
Azért díjazták az oktatási intézményt, mert az iskolai létszámhoz arányosítottan a legtöbb, 244 diákkal nevezett a versenyre.
Kép
A miskolci Kazinczy Ferenc iskola. Fotó: Juhász Ákos

Rekordszámban, több mint 3000 csapatban, összesen 12 300 diák nevezett az idei K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedőre az ország minden részéből - közölte az MTI-vel kedden a K&H.

A közlemény kiemelte: a 2010-ben indított vetélkedő célja, hogy az általános- és középiskolás korosztály minél előbb beleássa magát a pénzügyekbe.
Az indulás óta eddig csaknem 900 település 2000 iskolájából összesen több mint 90 ezer diák vett részt. A jelentkezők száma évről-évre nő, a 9-11. osztályos diákok között a leginkább szembetűnő a változás: az egy évvel korábbihoz képest 72 százalékkal többen, összesen 4951-en neveztek - közölték.
A csapatok háromnegyede jelezte, hogy részt venne úgynevezett "mentor-programban", amikor a K&H helyi bankfiókjának munkatársa segíti a csapat további felkészülését a vetélkedőre - fűzték hozzá.

A K&H arról tájékoztatott, hogy a verseny első fordulójának lezárását követően a legtöbb diákot felkészítő személynek járó elismerést Szántó Mihályné nyerte. Vezetésével a Békéscsabai Petőfi Utcai Általános Iskolából 102 csapatban 439 gyerek versenyzett.
Az iskolai létszámhoz arányosítottan legtöbb diákot nevező iskola különdíjat a miskolci Kazinczy Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola nyerte el 244 diákkal.
Különdíjat kapott a géderlaki Szent László Katolikus Általános Iskola és Óvoda is, mert a hátrányos helyzetű kistérségben működő intézmény az iskolai létszámhoz képest a legtöbb diákot nevezte.

A vetélkedő első fordulójának lezárása után február 19-én folytatódik a K&H Vigyázz, kész, pénz! verseny.

Ez is érdekelhet

Csütörtökön angolból adnak számot a tudásukról az érettségizők
OktatásBelföld
Állatvédelem és Monet festményei az angolérettségi első részében.
Közel 80 ezer diák érettségizett matematikából – tanulóbarátnak tartják az idei feladatsort
OktatásMiskolc
Kedden a matematika írásbeli vizsgákkal folytatódott az érettségi időszak: országszerte csaknem 80 ezer diák adott számot tudásáról. Középszinten több mint 71 ezren, emelt szinten pedig mintegy 8 ezren ültek be a padokba. A szakértők és a diákok visszajelzései alapján az idei feladatsor nehézsége összességében a korábbi évekhez hasonló volt.
Miskolcon is kimagasló eredményeket várhatunk az érettségizőktől
OktatásMiskolc
A hermanosok az ország egyik top gimijében vetették bele magukat a magyar nyelv és irodalom érettségi feladatsorába.
Elkezdődtek az érettségi vizsgák
Jókai Mór és Wass Albert a magyarérettségi első részében
OktatásBelföld
Elkezdődött a 2025/2026-os tavaszi érettségi, a diákok magyar nyelv és irodalommal nyitották a vizsgaidőszakot.