Ugrás a tartalomra

Ötvenezer forinttal ösztönzi a hallgatóit a Miskolci Egyetem

Létrehozva
Első alkalommal ad ki kredit-előrehaladást támogató ösztöndíjat a tanévben az intézmény.

Az egyszeri 50 ezer forintos juttatást az első félév eredményei alapján 904 hallgatónak
ítélte meg és utalja át az intézmény. A jövőben rendszeressé váló, a tanulmányok elvégzését
támogató ösztöndíj-kifizetés összességében meghaladja a 45 millió forintot - írja közleményében az egyetem.

A hallgatók mintatanterv szerinti tanulmányi előrehaladásának ösztönzésére először a 2023/24-es tanévben hirdetett ösztöndíjpályázatot a Miskolci Egyetem. Az ösztöndíjra minden diák jogosult, ha teljesítette a kiírás feltételeit és belefért a megállapított keretszámba. A tanulmányi kötelezettségek teljesítése alapján járó hallgatói juttatást a jövőben is félévenként állapítja meg az egyetem tanulmányi hivatala, arra külön
pályázatot benyújtani nem kell - írják.

A tanulmányi előrehaladást elismerő ösztöndíjat azok az államilag támogatott képzésben tanuló hallgatók nyerhetik el, akik tanulmányaikat a 2020/2021. tanév I. félévében vagy ezt követően kezdték meg. A Miskolci Egyetem alap vagy osztatlan képzésein, műszaki, informatika, pedagógusképzés, orvos- és egészségtudományi képzési területeken tanulnak, és nem részesülnek tanulmányi ösztöndíjban vagy kiemelt tanulmányi ösztöndíjban. Elnyeréséhez alapfeltétel az aktív hallgatói jogviszony, továbbá az, hogy a teljes képzési idejük során egy félévre vetítve átlagosan legalább 27 kreditet teljesítsenek. A diákok így akkor is ösztöndíjhoz juthatnak, ha a tanulmányi ösztöndíj-keretből nem voltak jogosultak támogatásra - fejti ki a közlemény, hangsúlyozva, a személyenként 50 ezer forintos kredit-előrehaladást támogató ösztöndíjat a vizsgaidőszak lezárását követően folyósítja a Miskolci Egyetem, először az idei tanév második félévének első hetében.

Ez is érdekelhet

Csütörtökön angolból adnak számot a tudásukról az érettségizők
OktatásBelföld
Állatvédelem és Monet festményei az angolérettségi első részében.
Közel 80 ezer diák érettségizett matematikából – tanulóbarátnak tartják az idei feladatsort
OktatásMiskolc
Kedden a matematika írásbeli vizsgákkal folytatódott az érettségi időszak: országszerte csaknem 80 ezer diák adott számot tudásáról. Középszinten több mint 71 ezren, emelt szinten pedig mintegy 8 ezren ültek be a padokba. A szakértők és a diákok visszajelzései alapján az idei feladatsor nehézsége összességében a korábbi évekhez hasonló volt.
Miskolcon is kimagasló eredményeket várhatunk az érettségizőktől
OktatásMiskolc
A hermanosok az ország egyik top gimijében vetették bele magukat a magyar nyelv és irodalom érettségi feladatsorába.
Elkezdődtek az érettségi vizsgák
Jókai Mór és Wass Albert a magyarérettségi első részében
OktatásBelföld
Elkezdődött a 2025/2026-os tavaszi érettségi, a diákok magyar nyelv és irodalommal nyitották a vizsgaidőszakot.