Ugrás a tartalomra

Mutatjuk, mik voltak a legkapósabb képzések idén a Miskolci Egyetemen

Létrehozva
A helyi felsőoktatási intézményt 6735 jelentkező választotta a februárban zárult felsőoktatási jelentkezési időszakban.
Kép

Közülük 3613-an jelölték első helyen az universitas valamelyik képzését, ez a szám lényegében megegyezik a tavalyival - írja az egyetemi kommunikációs központ. Arról is tájékoztatnak, hogy a hagyományosan népszerű műszaki, jogi, gazdasági és egészségügyi képzések mellé idén felzárkózott a pedagógusképzés, és a várakozáson felüli számban szeretnének bejutni az először szeptemberben induló kortárs könnyűzenei képzésre is. A Miskolci Egyetemre idén februárban jelentkezők 22 százaléka a Gépészmérnöki és Informatikai Kar, 21 százaléka a Gazdaságtudományi Kar, 19 százaléka a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar, míg 15 százaléka az Állam- és Jogtudományi Kar valamelyik képzésére jelentkezett. További 23 százalékuk az Anyag- és Vegyészmérnöki Kar, az Egészségtudományi Kar, a Műszaki Föld- és Környezettudományi Kar, valamint a Bartók Béla Zeneművészeti Kar kínálatából választott.

Az előző évhez viszonyítva jelentősen nőtt a jelentkezők száma a Bartók Béla Zeneművészeti Karon (első helyes jelentkezés esetében több mint háromszorosára) és a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karon (első helyes jelentkezés esetében 18 százalékkal) - írják.

Tudományterületenként továbbra is a műszaki képzések (22,6 százalék), a gazdaságtudományok (18,8 százalék), a jogi (15,3 százalék), valamint az orvos- és egészségtudományi (10,1 százalék) képzések a legnépszerűbbek, de szorosan felzárkózott mögéjük a pedagógusképzés, amely területen idén 12,6 %-ra nőtt a jelentkezők aránya a tavalyi 8,7 százalékról.

Jelentős érdeklődés mutatkozott a Miskolci Egyetem új képzései iránt is. A 2024 szeptemberében induló közösségszervezés alapképzést 71 fő, az egészségügyi mesterképzést 56 fő, a régészet mesterképzést 9 fő választotta. Fizikatanár képzésre 16 fő jelentkezett, míg matematikatanár képzésre 60 fő. A várakozáson felüli jelentkező szeretne bekapcsolódni az egyetem kortárs könnyűzenei képzésébe, amelyre összesen 166 fő pályázik.

A Miskolci Egyetem 2024 szeptemberében újra meghirdeti a TOP 10 ösztöndíj programját, amelynek keretében a felvett önköltséges hallgatók felvételi összpontszám szerint legjobb 10 százalékának – pályázati úton – a befizetett önköltség összegét ösztöndíjként megítéli.

Képzési TOP 10 a Miskolci Egyetemen a 2024. évi általános felvételi eljárásban, a februári jelentkezések alapján

A legtöbb jelentkezés alap és osztatlan képzésben:

1. gazdálkodási és menedzsment ANA (364 fő)
2. jogász ONA (303 fő)
3. gyógypedagógia ANA (290 fő)
4. jogász OLA (289 fő)
5. kereskedelem és marketing ANA (284 fő)
6. gépészmérnöki ANA (245 fő)
7. ápolás és betegellátás (gyógytornász) ANA (227 fő)
8. gépészmérnöki ALA (208 fő)
9. villamosmérnöki ALA (204 fő)
10. gazdálkodási és menedzsment ALA (192 fő)

A legtöbb jelentkezés mesterképzésben:

1. kriminológia MLA (76 fő)
2. egészségügyi mérnöki MLA (41 fő)
3. emberi erőforrás tanácsadó MLA (40 fő)
4. vezetés és szervezés MLA (36 fő)
5. tanári [3 félév [matematikatanár]] MLA (31 fő)
6. tanári [4 félév [egészségügyi tanár]] MLA (29 fő)
7. személyügyi, munkaügyi és szociális igazgatás MLA (27 fő)
8. egészségügyi szociális munka MLA (27 fő)
9. szakvédőnő MLA (25 fő)
10. villamosmérnöki MLA (25 fő)

Ez is érdekelhet

Csütörtökön angolból adnak számot a tudásukról az érettségizők
OktatásBelföld
Állatvédelem és Monet festményei az angolérettségi első részében.
Közel 80 ezer diák érettségizett matematikából – tanulóbarátnak tartják az idei feladatsort
OktatásMiskolc
Kedden a matematika írásbeli vizsgákkal folytatódott az érettségi időszak: országszerte csaknem 80 ezer diák adott számot tudásáról. Középszinten több mint 71 ezren, emelt szinten pedig mintegy 8 ezren ültek be a padokba. A szakértők és a diákok visszajelzései alapján az idei feladatsor nehézsége összességében a korábbi évekhez hasonló volt.
Miskolcon is kimagasló eredményeket várhatunk az érettségizőktől
OktatásMiskolc
A hermanosok az ország egyik top gimijében vetették bele magukat a magyar nyelv és irodalom érettségi feladatsorába.
Elkezdődtek az érettségi vizsgák
Jókai Mór és Wass Albert a magyarérettségi első részében
OktatásBelföld
Elkezdődött a 2025/2026-os tavaszi érettségi, a diákok magyar nyelv és irodalommal nyitották a vizsgaidőszakot.