Ugrás a tartalomra

Egyre több önkéntes segíti a vakvezető kutyák képzését

Létrehozva
Minden év negyedik szerdája a vakvezető kutyák világnapja. Idén ez a nap április 24-re esik. Ezen a napon ünnepeljük ezeket a csodálatos állatokat, akik nap, mint nap segítenek és szeretetet adnak látássérült gazdáiknak.
Kép
Fotók: Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola

A Nemzetközi Vakvezető Kutyás Szövetség (IGDF) közleménye szerint a kiképzett vakvezető kutyák összlétszáma jelenleg nem éri el a Covid-járvány előtti szintet világszerte, emiatt hosszabb ideig kell várakozni a vakvezető kutyákra. Biztató azonban, hogy egyre több vakvezető kutyát képeznek ki és rekordszámú önkéntes vállal munkát a képző szervezeteknél. 

A Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskolánál nem volt visszaesés, továbbra is évente 15 vakvezető kutyát képeznek ki, ezért a váróslista sem lett hosszabb. Örvendetes az is, hogy az alapítványnál folyamatosan nő az önkéntesek száma, tavaly 260-an voltak. A kiképzés és annak támogatása érdekében az alapítvány jelenleg 15 főállású munkatársat foglalkoztat. Az alapítvány tenyésztői programjával az elmúlt években sikeresen teljesítette azt a célkitűzését, hogy évente 30 kölyök szülessen.

Kép

A Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola a nemzetközi szövetség tagjaként azt szeretné, hogy minél több vakvezető kutyát képezzenek a világon, hiszen a vakvezető kutyák nagyobb függetlenséget biztosítanak a látássérült embereknek, miközben rengeteg szeretetet adnak, segítenek gazdáiknak biztonságosan közlekedni és beilleszkedni a társadalomba.

Ez is érdekelhet

Csütörtökön angolból adnak számot a tudásukról az érettségizők
OktatásBelföld
Állatvédelem és Monet festményei az angolérettségi első részében.
Közel 80 ezer diák érettségizett matematikából – tanulóbarátnak tartják az idei feladatsort
OktatásMiskolc
Kedden a matematika írásbeli vizsgákkal folytatódott az érettségi időszak: országszerte csaknem 80 ezer diák adott számot tudásáról. Középszinten több mint 71 ezren, emelt szinten pedig mintegy 8 ezren ültek be a padokba. A szakértők és a diákok visszajelzései alapján az idei feladatsor nehézsége összességében a korábbi évekhez hasonló volt.
Miskolcon is kimagasló eredményeket várhatunk az érettségizőktől
OktatásMiskolc
A hermanosok az ország egyik top gimijében vetették bele magukat a magyar nyelv és irodalom érettségi feladatsorába.
Elkezdődtek az érettségi vizsgák
Jókai Mór és Wass Albert a magyarérettségi első részében
OktatásBelföld
Elkezdődött a 2025/2026-os tavaszi érettségi, a diákok magyar nyelv és irodalommal nyitották a vizsgaidőszakot.