Ugrás a tartalomra

Megcsillant a szakmák jövője

Létrehozva
A Szakma Sztár verseny döntőseit köszöntötte a BOKIK.
Kép

A vármegye tanulói számára a verseny a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) székházában kezdődött: az írásbeli feladatokat még 400-an kezdték meg, végül hat miskolci diák jutott a döntőbe – őket, és felkészítő tanáraikat köszöntötték pénteken a BOKIK székhelyén.

A Szakma Szár Fesztivált tizenhetedik éve rendezi meg a Magyar Kereskedelmi és iparkamara. Az ehhez kapcsolódó megmérettetésen idén négy miskolci fiatal is dobogóra álhatott: egy harmadik, két második és egy első hely született.

Kép

- A szakképzés Magyarországon lényeges terület, szükségünk van a fiatalok lendületére, tudásbeli frissességükre – mondta Bihall Tamás, a BOKIK elnöke, aki szerint a döntősök bizonyaítottan a szakmájuk legjobbjai között vannak.

- A kamarai rendszernek kiemelt feladata a szakképzés duális ágának a fejlesztése. A cégeknél minden szakmai feltétel adott egy adott szakma elsajátításához. A másik lábat az iskolák jelentik: a miskolci szakképző intézmények országosan is átlag fölötti minőséget képviselnek – tette hozzá Bihall Tamás, aki szerint a fiatalok életében meghatározó lesz ez az eredmény, „lépcső a siker felé”.

Kép

Szopkó Tibor alpolgármester az eseményen kifejtette: a vármegye fejlődésében kulcsszerepe van az ifjú szakembereknek. 

- A munkaerő kérdése kihívás elé állítja a vállaltokat. Ezért is jelent sokat a mostani siker – fogalmazott Szopkó Tibor, aki szerint az, hogy a BOKIK saját városukban is szervezett egy ünnepséget a döntős diákok tiszteletére, fontos gesztus.

A Szakma Sztár Fesztivál keretében most lebonyolított döntőben vármegyénket – öt
szakmában – hat versenyző képviselte, ők a következők voltak:

- Gudász Gergely, kereskedő és webáruházi technikus, Miskolc SZC Berzeviczy
Gergely Technikum

- Somos László, vendéglátás-szervező, Miskolci SZC Berzeviczy Gergely Technikum

- Tóth Mátyás Olivér, vasútforgalmi szolgálattevő, Miskolci SZC Baross Gábor Üzleti
és Közlekedési Technikum

- Kádár Balázs, Műszaki informatikus, Miskolci SZC Kandó Kálmán Informatikai
Technikum

- Juhász Réka, fodrász, Miskolci SZC Szemere Bertalan Technikum, Szakképző Iskola
és Kollégium

- Gyurkó Gréta, fodrász, Miskolci SZC Szemere Bertalan Technikum, Szakképző
Iskola és Kollégium

I. Helyezett: 

Juhász Réka, fodrász, Miskolci SZC Szemere Bertalan Technikum,
Szakképző Iskola és Kollégium (Képzőhely: Big Beauty Boss Bt.)
Felkészítője: Pataki Zsuzsanna

II. Helyezett: 

Gudász Gergely, kereskedő és webáruházi technikus, Miskolc SZC
Berzeviczy Gergely Technikum (Képzőhely: Unio Coop, Miskolc
Búza tér)
Elméleti felkészítője: Debrődi Róbertné Erika

Tóth Mátyás Olivér, vasútforgalmi szolgálattevő, Miskolci SZC
Baross Gábor Üzleti és Közlekedési Technikum (Képzőhely: MÁV)
Felkészítője: Aranyosi Erika

III. Helyezett 

Kádár Balázs, Műszaki informatikus, Miskolci SZC Kandó Kálmán
Informatikai Technikum
 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Közös élményekkel startolt a Tanítsunk Magyarországért
OktatásMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Élménynappal indult a Tanítsunk Magyarországért idei tanéve: több száz diák és mentor találkozott először a Miskolci Egyetemen csütörtökön.
Rendkívüli szülői értekezletet tartottak a komlóstetői óvodában
OktatásMiskolc
Fontos döntésekről számoltak be a szülőknek hétfőn.
Pont ott party
Felvételi statisztikák: nem Szegedi Dezső a legidősebb friss diák
Oktatás
95 907 hallgató kezdheti meg felsőfokú tanulmányait 2025 őszén. Ez közel ötezerrel több a tavalyinál.
Hetvenkét éves gólya: felvették Szegedi Dezsőt a Debreceni Egyetemre
OktatásMiskolcKultúra
A Jászai Mari-díjas miskolci színművész újra hallgató lesz.