Ugrás a tartalomra

Egy táskányi segítség – Több, mint száz családnak lett nehezebb az iskolatáska, de könnyebb az iskolakezdés

Létrehozva
Rekordmennyiségű, 115 iskolatáska gyűlt össze a MiReHu és a Supersum Alapítvány közös jótékonysági akciójában, a táskákat a hulladékgazdálkodó cég tanszerekkel töltötte meg.
Kép
Egy táskányi segítség. Fotó: VH

A MiReHu Nonprofit Kft. már négy éve szervezi a jótékonysági programot, amelynek célja, hogy olyan rászoruló gyerekeknek és családoknak segítsenek, akik egyedül nem, vagy csak nagyon nehezen tudnák megvenni az iskolakezdéshez szükséges tanszereket és eszközöket. Az idei akciót még a 2023-2024-es tanév végén indították el, közösen a Supersum Alapítvánnyal. 
Tavaly még csak ötven, most viszont már száznál is több olyan iskolatáskát sikerült összegyűjteniük, amit eredeti tulajdonosuk már kinőtt, vagy már nem használt. A hulladékgazdálkodó cég ezeket töltötte meg füzetekkel, ceruzákkal, és más tanszerekkel. A rászoruló családokat a MESZEGYI segítségével választották ki.

Mint Ladányi Roland, a MiReHu ügyvezetője fogalmazott, ezzel egyszerre két jó célt is szolgáltak, hiszen a családoknak az iskolakezdést könnyítették meg, a használt, de szép állapotú és még sokáig használható táskák pedig nem végezték a szemétben, így a városban keletkező hulladék mennyiségét is sikerül egy kicsit csökkenteni.

Kép

Szerda délután ötven hátizsákból választhattak a jelenlévő családok a MESZEGYI Arany János utcai Család- és Gyermekjóléti Központjában, volt hercegnős, autós, dinoszauruszos, a döntés a gyerekekre maradt, melyiket szeretnék hazavinni. Az eseményen Veres Pál, Miskolc polgármestere úgy fogalmazott, jó látni, hogy milyen sokan igyekeznek önzetlenül segíteni másokon, és jó tudni azt, hogy évről-évre egyre többen vannak a segíteni akarók.

A MiReHu egyébként nem csak egy-egy akcióban gyűjti az iskolatáskákat, akinek akad otthon egy már nem használt, de még használható állapotú, bármikor beviheti azt a cég székhelyén üzemelő Miskolci Újrahasználati Központba.

Ez is érdekelhet

Csütörtökön angolból adnak számot a tudásukról az érettségizők
OktatásBelföld
Állatvédelem és Monet festményei az angolérettségi első részében.
Közel 80 ezer diák érettségizett matematikából – tanulóbarátnak tartják az idei feladatsort
OktatásMiskolc
Kedden a matematika írásbeli vizsgákkal folytatódott az érettségi időszak: országszerte csaknem 80 ezer diák adott számot tudásáról. Középszinten több mint 71 ezren, emelt szinten pedig mintegy 8 ezren ültek be a padokba. A szakértők és a diákok visszajelzései alapján az idei feladatsor nehézsége összességében a korábbi évekhez hasonló volt.
Miskolcon is kimagasló eredményeket várhatunk az érettségizőktől
OktatásMiskolc
A hermanosok az ország egyik top gimijében vetették bele magukat a magyar nyelv és irodalom érettségi feladatsorába.
Elkezdődtek az érettségi vizsgák
Jókai Mór és Wass Albert a magyarérettségi első részében
OktatásBelföld
Elkezdődött a 2025/2026-os tavaszi érettségi, a diákok magyar nyelv és irodalommal nyitották a vizsgaidőszakot.