Ugrás a tartalomra

Megérkeztek a kis gólyák a Jezsuba

Létrehozva
Kétnapos, ott alvós gólyatáborral indítják a tanévet a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium új ötödikes diákjai.
Kép
Megérkeztek a kis gólyák a Jezsuba, felkészülnek a hétfőn induló új tanévre az új iskolájukban. Fotó: Juhász Ákos

Az ötödik évfolyamot a Jezsuban kezdő kisiskolások számára nagyon sok érdekes programot szerveztek erre a két napra, amelyek azonban nem csak a szórakozást szolgálják, hanem az ismerkedést is a gyerekek és a leendő tanáraik között, valamint felfogható már egy iskolaindító csapatépítő tréningként is. A tábor jelleget pedig az iskola kollégiumában alvás erősíti csütörtök éjjel. 

Bialkó Mónika, aki az 5. c osztály osztályfőnöke lesz az új tanévtől elmondta, mind a gyerekeknek, mind a tanároknak fontos, hogy már a tanév megkezdése előtt találkozzanak, így már nem csupa ismeretlen arc várja őket hétfőn az első tanítási napom. A kétnapos ismerkedési tábor egyfajta ráhangolódás is az új közegre. Kiemelte, a közösségépítés a legfőbb célja ennek a tábornak. 

Kép

- A gyerekek gyorsan összebarátkoztak, egyre jobb a hangulat, felszabadultan élvezik a cserkészeink által tartott foglalkozásokat, játékokat. A program nagyrészt különböző ismerkedési játékokat tartalmaz, de van hitéleti foglalkozás is, tanulunk például olyan énekeket, amelyeket majd a vasárnapi évnyitó Veni Sancte szentmisén éneklünk együtt. Továbbá egy évfolyaméneket, amellyel szintén a szentmisén mutatkoznak be a közösségnek – ismertette Bialkó Mónika. 

Kép

- Nagyon jól érzem itt magam, az új osztálytársak is nagyon jók, tudunk beszélgetni, együtt játszani. Várom is meg nem is az iskolát. Sokat kell majd tanulni, azt tudom, de elképesztően kíváncsi vagyok erre az iskolára – avatott be Kulcsár Ádám József

Kép

- Máris nagyon szeretem ezt az iskolát, sok új osztálytárssal ismerkedtem meg. Vannak régi barátok is itt velem, de örülök az újaknak is. Jól érzem magam nagyon a táborban – árulta el Vozárik-Illés András

Kép

- Ez a tábor a legjobb alkalom arra, hogy új barátokat szerezzünk. A programok is nagyon jók, sokat játszottunk, beszélgettünk. Azt várom a következő évtől, hogy egyre jobb legyek és sok barátom legyen – mondta Kanyok Eszter

A Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziumban az ötödik évfolyamot három osztályban kezdik a kisdiákok, összesen mintegy százan, akik nagy érdeklődéssel és izgalommal várják az előttük álló tanévet új iskolájukban, ahogyan azt elmondták a kis gólyák a táborban.

Ez is érdekelhet

Csütörtökön angolból adnak számot a tudásukról az érettségizők
OktatásBelföld
Állatvédelem és Monet festményei az angolérettségi első részében.
Közel 80 ezer diák érettségizett matematikából – tanulóbarátnak tartják az idei feladatsort
OktatásMiskolc
Kedden a matematika írásbeli vizsgákkal folytatódott az érettségi időszak: országszerte csaknem 80 ezer diák adott számot tudásáról. Középszinten több mint 71 ezren, emelt szinten pedig mintegy 8 ezren ültek be a padokba. A szakértők és a diákok visszajelzései alapján az idei feladatsor nehézsége összességében a korábbi évekhez hasonló volt.
Miskolcon is kimagasló eredményeket várhatunk az érettségizőktől
OktatásMiskolc
A hermanosok az ország egyik top gimijében vetették bele magukat a magyar nyelv és irodalom érettségi feladatsorába.
Elkezdődtek az érettségi vizsgák
Jókai Mór és Wass Albert a magyarérettségi első részében
OktatásBelföld
Elkezdődött a 2025/2026-os tavaszi érettségi, a diákok magyar nyelv és irodalommal nyitották a vizsgaidőszakot.