Ugrás a tartalomra

Novembertől már tizenöt útvonalon kell vizsgáznia a tanulóvezetőknek

Létrehozva
Miskolc területével, lakosságszámával és szakmai elvárásokkal indokolta a közlekedési hatóság döntését a KAV.
Kép
Tanuló autók / Fotók: Juhász Ákos

Október elején számoltunk be róla, hogy tizenötre nőtt a forgalmi vizsgaútvonalak száma Miskolcon a „B” kategóriás jogosítványra pályázók esetében. A változásról szóló döntést a közlekedési hatóság hozta meg és az új vizsgaútvonalakat KAV Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont vezette be. Korábban néhány autóiskola vezetőjének véleményét kérdeztük a témáról, a KAV-ot pedig a változtatás okáról. A vizsgaközpont most válaszolt megkeresésünkre. 

Mindent egybevetve, új útvonalak vizsgáztatásban bevezetése minden esetben a minőségi képzés biztosításának céljával történik. A változtatásokat egyfelől a város területi kiterjedése és lakosainak száma tette szükségessé: ilyen dimenzióban a hat vizsgaútvonal már igen kevésnek bizonyult. Másfelől a vizsgaútvonalak számának emelését indokolta a szakmai elvárás is. Eszerint a vizsga során az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) Közlekedési Hatósága által jóváhagyott útvonalon érintett csomópontokban a vizsgázónak minden olyan közúti forgalmi szituációban helyt kell állnia, amelyekkel a mindennapokban bárhol találkozhat – írta a KAV. 

Kép

A szakterület hosszú ideje tervezte a „B” kategóriás útvonalak számának növelését, amivel kapcsolatosan minden alkalommal egyeztetésre hívtuk a képzőszervek vezetőit és a szakoktatókat is. Az engedélyeztetésre benyújtott tervezetek minden esetben az ő észrevételeik figyelembevételével készültek. Áprilisban megállapodás született a vizsgáztatásban használt útvonalak számának 10-re (régi 6+4 új) módosításáról és a későbbiekben azok fokozatos emeléséről. Szeptember 4-én iskolavezetői értekezlet alkalmával adtunk tájékoztatást arról, hogy ősszel további 5 útvonal vizsgáztatásba integrálására valósul meg. A jelenlegi tíz darab miskolci „B” kategóriás útvonal 15-re emelése a vizsgáztatásban november 1-jén lép életbe. A február és november közötti időszak átmenetinek tekinthető – tájékoztatták portálunkat. 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Közös élményekkel startolt a Tanítsunk Magyarországért
OktatásMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Élménynappal indult a Tanítsunk Magyarországért idei tanéve: több száz diák és mentor találkozott először a Miskolci Egyetemen csütörtökön.
Rendkívüli szülői értekezletet tartottak a komlóstetői óvodában
OktatásMiskolc
Fontos döntésekről számoltak be a szülőknek hétfőn.
Pont ott party
Felvételi statisztikák: nem Szegedi Dezső a legidősebb friss diák
Oktatás
95 907 hallgató kezdheti meg felsőfokú tanulmányait 2025 őszén. Ez közel ötezerrel több a tavalyinál.
Hetvenkét éves gólya: felvették Szegedi Dezsőt a Debreceni Egyetemre
OktatásMiskolcKultúra
A Jászai Mari-díjas miskolci színművész újra hallgató lesz.