Ugrás a tartalomra

A Projektmenedzsment Szövetséggel is együttműködik az egyetem 

Létrehozva
Együttműködési megállapodást kötött a Miskolci Egyetem és a Magyar Projektmenedzsment Szövetség. A közös munka célja, hogy támogassa a campus Területi Innovációs Platformját, a készülő Science Park Innovációs tevékenységét, valamint a vállalati és az akadémiai szféra közötti kapcsolatok magasabb szintre emelését. A partnerség az elméleti és gyakorlati tudásbázisok közös szakmai célú összekapcsolását is segíti.
Kép
Fotók: Mocsári László

Aláírásaikkal, majd ünnepélyes kézfogással pecsételték meg a Miskolci Egyetem és a Magyar Projektmenedzsment Szövetség által kötött keretmegállapodást hétfőn koradélután. Az együttműködést Szűcs Péter, a Miskolci Egyetem általános rektorhelyettese és Cserna József, a Magyar Projektmenedzsment Szövetség elnöke írta alá az intézmény Szenátus termében.

- Hosszú évek óta segítjük a szakmát abban, hogy megfelelő szinten biztosítjuk az utánpótlást. Azokat a fiatal titánokat, akikből remélhetően jó projektmenedzserek lesznek, az egyetemeken találjuk meg – fogalmazott a Miskolc Televíziónak Cserna József, a Magyar Projektmenedzsment Szövetség elnöke. 

Kép

Cserna József elmondta, a Miskolci Egyetemmel kötött keretmegállapodásnak fontos része az utánpótlás nevelés. A szövetség elnöke hozzátette, tapasztalati úton megszerezhető ismeretekkel igyekeznek hozzájárulni a terület iránt érdeklődő fiatalok tanulmányaihoz, hogy később hatékonyan tudjanak közreműködni a cégek, szervezetek projektjeiben. 

Az együttműködés másik fontos célja az egyetem Területi Innovációs Platformjának, a készülő Science Park Innovációs tevékenységének támogatása, valamint a vállalati és az akadémiai szféra közötti kapcsolatok magasabb szintre emelése.  – A megállapodás lehetővé teszi, hogy a Miskolci Egyetem több területen is megerősítse innovációs képességét – hangsúlyozta Szűcs Péter.  

Ez is érdekelhet

Csütörtökön angolból adnak számot a tudásukról az érettségizők
OktatásBelföld
Állatvédelem és Monet festményei az angolérettségi első részében.
Közel 80 ezer diák érettségizett matematikából – tanulóbarátnak tartják az idei feladatsort
OktatásMiskolc
Kedden a matematika írásbeli vizsgákkal folytatódott az érettségi időszak: országszerte csaknem 80 ezer diák adott számot tudásáról. Középszinten több mint 71 ezren, emelt szinten pedig mintegy 8 ezren ültek be a padokba. A szakértők és a diákok visszajelzései alapján az idei feladatsor nehézsége összességében a korábbi évekhez hasonló volt.
Miskolcon is kimagasló eredményeket várhatunk az érettségizőktől
OktatásMiskolc
A hermanosok az ország egyik top gimijében vetették bele magukat a magyar nyelv és irodalom érettségi feladatsorába.
Elkezdődtek az érettségi vizsgák
Jókai Mór és Wass Albert a magyarérettségi első részében
OktatásBelföld
Elkezdődött a 2025/2026-os tavaszi érettségi, a diákok magyar nyelv és irodalommal nyitották a vizsgaidőszakot.