Ugrás a tartalomra

Bajban vannak, a közüzemi számlákat sem tudja fizetni a Dr. Ámbedkar Iskola

Létrehozva
Több millió forintos tartozást görget maga előtt a Dr. Ámbedkar Iskola. A közüzemi számlákat sem tudják befizetni.

Az iskolába több mint nyolcvan hátrányos helyzetű tanuló jár, akik az érettségi mellett szakmát szerezhetnek, és étkezést is biztosítanak számukra. Most a működés is veszélybe került, ezért az intézmény adománygyűjtést is indított, hogy ki tudják fizetni az elmaradt számlákat.

Mint megtudtuk, közel 4 millió forintról van szó. Az államtól a pedagógusok bérét ugyan megkapják, minden mást azonban az iskola fenntartójának, a Dzsáj Bim Közösségnek kell kigazdálkodnia. Elnökük, Orsós János elmondta, a működési költségek kigazdálkodása évek óta nehézséget jelent, adományokra és az 1 százalékos felajánlásokra támaszkodhatnak csupán.

Csipkés Ferencné négy gyermeke is ebbe az iskolába járt, a legkisebb jelenleg is itt tanul. Mint mondta, azért tartja jónak az intézményt, mert sok lehetőséget ad a fiának, hogy kijárja az iskolát, ugyanakkor – fogalmazott – „itt nincs fajgyűlölet”, a diákok több mindenben részesülnek, ingyen kapják például az ebédet és a bérletet.

Az iskola mind a 84 diákja hátrányos helyzetű, informatika és pénzügy szakirányon tanulnak. A képzésen túl kollégiumot és étkezést is biztosítanak nekik és egy másfajta szemléletet, mint a hagyományos oktatásban.

– Mi elhisszük ezekről a diákokról, hogy képesek ugyanúgy érettségit szerezni, mint bárki más Magyarországon – mondta az elnök.

Ez is érdekelhet

Csütörtökön angolból adnak számot a tudásukról az érettségizők
OktatásBelföld
Állatvédelem és Monet festményei az angolérettségi első részében.
Közel 80 ezer diák érettségizett matematikából – tanulóbarátnak tartják az idei feladatsort
OktatásMiskolc
Kedden a matematika írásbeli vizsgákkal folytatódott az érettségi időszak: országszerte csaknem 80 ezer diák adott számot tudásáról. Középszinten több mint 71 ezren, emelt szinten pedig mintegy 8 ezren ültek be a padokba. A szakértők és a diákok visszajelzései alapján az idei feladatsor nehézsége összességében a korábbi évekhez hasonló volt.
Miskolcon is kimagasló eredményeket várhatunk az érettségizőktől
OktatásMiskolc
A hermanosok az ország egyik top gimijében vetették bele magukat a magyar nyelv és irodalom érettségi feladatsorába.
Elkezdődtek az érettségi vizsgák
Jókai Mór és Wass Albert a magyarérettségi első részében
OktatásBelföld
Elkezdődött a 2025/2026-os tavaszi érettségi, a diákok magyar nyelv és irodalommal nyitották a vizsgaidőszakot.