Ugrás a tartalomra

Okleveles logisztikai technikusképzés indul Egerben a Miskolci Egyetem közreműködésével

Létrehozva
A Miskolci Egyetem és az Andrássy György Katolikus Közgazdasági Technikum, Gimnázium és Kollégium szakmai együttműködésének eredményeként okleveles logisztikai technikusképzés indul Egerben a 2025/2026-os tanévtől - olvasható az ME honlapján.
Kép
Prof. Dr. Siménfalvi Zoltán, a Gépészmérnöki és Informatikai Kar dékánja; Prof. Dr. Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora; Rozmán Éva, az Andrássy György Katolikus Közgazdasági Technikum, Gimnázium és Kollégium igazgatója. Fotó: ME

A képzés elsődleges célja a középiskola és a felsőoktatás közötti átjárhatóság elősegítése, valamint a fiatalok szakmai kompetenciáinak közös fejlesztése, amely hozzájárul hosszú távú szakmai sikerükhöz – hangsúlyozta az együttműködést rögzítő megállapodás aláírásán Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora.

Az egri intézmény igazgatója, Rozmán Éva kiemelte, hogy a Miskolci Egyetem Logisztikai Intézetével közösen kidolgozott szakmai program keretében a diákok számára lehetőség nyílik több mint 30 kredit beszámítására az egyetemi tanulmányaik során. Ez nemcsak az okleveles technikusképzés képzési idejének hatékonyabb kihasználását segíti elő, hanem magasabb színvonalú, gyakorlatorientált oktatást is biztosít.

Kép

 

 

 

Ez is érdekelhet

Csütörtökön angolból adnak számot a tudásukról az érettségizők
OktatásBelföld
Állatvédelem és Monet festményei az angolérettségi első részében.
Közel 80 ezer diák érettségizett matematikából – tanulóbarátnak tartják az idei feladatsort
OktatásMiskolc
Kedden a matematika írásbeli vizsgákkal folytatódott az érettségi időszak: országszerte csaknem 80 ezer diák adott számot tudásáról. Középszinten több mint 71 ezren, emelt szinten pedig mintegy 8 ezren ültek be a padokba. A szakértők és a diákok visszajelzései alapján az idei feladatsor nehézsége összességében a korábbi évekhez hasonló volt.
Miskolcon is kimagasló eredményeket várhatunk az érettségizőktől
OktatásMiskolc
A hermanosok az ország egyik top gimijében vetették bele magukat a magyar nyelv és irodalom érettségi feladatsorába.
Elkezdődtek az érettségi vizsgák
Jókai Mór és Wass Albert a magyarérettségi első részében
OktatásBelföld
Elkezdődött a 2025/2026-os tavaszi érettségi, a diákok magyar nyelv és irodalommal nyitották a vizsgaidőszakot.