Ugrás a tartalomra

Oktatási Hivatal: már beadhatók az iskolakezdés halasztásához kapcsolódó kérelmek

Létrehozva
December 27-én megnyílt az Oktatási Hivatal (OH) informatikai felülete, amelyen benyújthatók a tankötelezettség kezdő időpontjának halasztásáról vagy korábbi megkezdéséről szóló kérelmek.
Kép
Téli szünet / Fotó: MTI

Az OH az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében azt írta: a dokumentumokat január 20-áig lehet beadni. Jelezték: amennyiben egy szülő, illetve gyám valamilyen okból úgy látja, hogy a következő tanévben tankötelessé váló gyermeke még nem érett az iskolakezdésre vagy indokolt, hogy még nem tanköteles gyermeke szeptemberben megkezdje az iskolát, az Oktatási Hivatalhoz nyújthatja be erre irányuló kérelmét.

Ehhez bármilyen lényegesnek tartott dokumentumot mellékelhet, de szükség esetén az OH is gondoskodik arról, hogy a gyermek fejlettségi szintjét szakértői bizottság mérje fel - tették hozzá.

Emlékeztettek: a gyermek hatodik életévének betöltése után a tankötelezettség megkezdésének halasztását kizárólag egy alkalommal és egy nevelési évre lehet kérelmezni. Amennyiben a gyermek augusztus 31-ig a hetedik életévét is betölti, a tankötelezettség megkezdése tovább nem halasztható.

A hivatal honlapján már elérhető a kérelemhez szükséges formanyomtatvány, amely valamennyi szükséges adatot tartalmaz, és a szülők Ügyfélkapu+ vagy DÁP alkalmazással hitelesítve elektronikusan, illetve kinyomtatva, postán is eljuttathatják az OH-nak. Az űrlap használata nem kötelező, ám jelentősen megkönnyíti a kérelmek benyújtását és feldolgozását - közölték.

A kérelmekről - szükség esetén a területileg illetékes pedagógiai szakszolgálat bevonásával - a hatályos jogszabályok alapján az Oktatási Hivatal dönt. Az eljárásról és a kérelmek benyújtásáról bővebb tájékoztatás az OH honlapján olvasható - írták a közleményben.

 

Ez is érdekelhet

Csütörtökön angolból adnak számot a tudásukról az érettségizők
OktatásBelföld
Állatvédelem és Monet festményei az angolérettségi első részében.
Közel 80 ezer diák érettségizett matematikából – tanulóbarátnak tartják az idei feladatsort
OktatásMiskolc
Kedden a matematika írásbeli vizsgákkal folytatódott az érettségi időszak: országszerte csaknem 80 ezer diák adott számot tudásáról. Középszinten több mint 71 ezren, emelt szinten pedig mintegy 8 ezren ültek be a padokba. A szakértők és a diákok visszajelzései alapján az idei feladatsor nehézsége összességében a korábbi évekhez hasonló volt.
Miskolcon is kimagasló eredményeket várhatunk az érettségizőktől
OktatásMiskolc
A hermanosok az ország egyik top gimijében vetették bele magukat a magyar nyelv és irodalom érettségi feladatsorába.
Elkezdődtek az érettségi vizsgák
Jókai Mór és Wass Albert a magyarérettségi első részében
OktatásBelföld
Elkezdődött a 2025/2026-os tavaszi érettségi, a diákok magyar nyelv és irodalommal nyitották a vizsgaidőszakot.