Ugrás a tartalomra

MOL-terem nyílt az Andrássy gépipari technikumban

Létrehozva
A megújult tanterem mellett négy digitális táblával gazdagodott az iskola és megkezdődhetett a díszterem parkettázása is.
Kép
Ruszkai István Attila iskolaigazgató benyit az új MOL-terembe. Fotók: Detzky Anna

A MOL Nyrt. kivételes összegű, 5 millió forintos támogatással járult hozzá a Miskolci Szakképzési Centrum Andrássy Gyula Gépipari Technikumának fejlesztéséhez. Egyrészt az iskola négy 65 colos Wordwall Digitális táblát tudott beszerezni, amelyek interaktívabb oktatást tesznek lehetővé. Másrészt infrastrukturális fejlesztések történtek, amelynek eredményeképpen egy MOL-termet alakítottak ki, ahol a diákok modern környezetben sajátíthatják el a szakmai ismereteket. Továbbá a díszterem parkettaborítása valósulhat meg. A MOL-termet március 11-én, kedd délelőtt adták át.

- A MOL támogatását négy-öt éve élvezzük. Ennek köszönhetően a 3 millió forintot érő négy érintőképernyős, Wi-Fivel működő interaktív digitális tábla mellett két tantermet tudtunk felújítani. A MOL-teremnek a padokon és székeken kívül, egy digitális táblával és festéssel teljesen új a berendezése – mondta el érdeklődésünkre Ruszkai István Attila, a Miskolci Szakképzési Centrum Andrássy Gyula Gépipari Technikumának igazgatója. - Ez a duális képzésben tanuló diákjaink oktatását fogja itt helyben szolgálni. A díszteremben pedig régóta szerettük volna kicserélni a parkettát, ami szintén hamarosan elkészül. Körülbelül 300 négyzetméternyi parkettaanyagot tudtunk beszerezni. 

A legfontosabb duális partner

Hozzátette, hogy a MOL az iskola egyik kiemelt támogatója. Azon belül is a tiszaújvárosi MOL Petrolkémia Zrt.-vel van szorosabb kapcsolatuk. Jelenleg 20 nappali tanulói jogviszonnyal rendelkező diákjuk és 24 felnőttképzésben tanuló diák végzi gyakorlatát a cégnél duális képzésben. 

Kép
Az új eszközök és tanterem segítik az iskola digitalizációját.

Kiemelte, hogy az intézmény az oktatásban nagy hangsúlyt helyez a digitalizációra és a digitális oktatásra, ezért is fontos, hogy korszerű eszközöket tudnak használni az elméleti képzésük során. Az Andrássy gépipari technikumba körülbelül 490 tanuló jár, fő profilja: a gépészet – gépésztechnikus, gépgyártástechnológia – és a specializált gép- és járműgyártás ágazat, ahol mechatronikai technikusokat képeznek. A gépésztechnikus három szakiránya: iparszakma, a hiánypótló vegyipar és a CAD-CAM. Szeptemberben mindezt a tervek szerint ipari szervíztechnikus képzéssel bővítenék. 

A képzést az iparhoz igazítják

- 2019-ben indítottuk el első közös képzésünket az iskolával és azóta is fejlesztjük. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy ne csak nálunk a telephelyen, hanem itt Miskolcon az anyaintézményben is hozzá tudjunk járulni a gyarapodáshoz - osztotta meg Kissné Dési Viktória a MOL Petrolkémia Képzési Központjának vezetője. - Az Andrássyval jelenleg két szakmában működünk együtt duális képzés formájában: gépésztechnikus vegyipari szakirány és mechatronikai technikus. Folyamatosan azon dolgozunk, hogy az ipar igényeihez igazítsuk ezeket a képzéseket. 

Kép
Kissné Dési Viktória, a MOL Petrolkémia Képzési Központjának vezetője a gyümölcsöző együttműködésről beszélt. 

Az átadón Molnár Péter, a Miskolci Szakképzési Centrum főigazgatója az iskola igazgatója után szintén köszönetet mondott a MOL-nak a támogatásért.

„Lassan tíz éve már, hogy elkezdtük az együttműködést a pályaorientáció kapcsán és 2019 volt az a fordulópont, amikor először ment két diákunk a MOL Petrolkémia Zrt.-hez duális képzésbe. Mára pedig az egyik legfontosabb duális partnerünkké vált a vállalat, így hozzájárulnak ahhoz, hogy a duális képzés terén folyamatosan tudjuk fejlődni és továbblépni. Örülök annak is, hogy egyéb céges partnerek után MOL-terem is lesz az Andrássyban” – hangsúlyozta a főigazgató. 

Kép
Molnár Péter, a Miskolci Szakképzési Centrum főigazgatója is köszönetet mondott a MOL-nak.
 

Ez is érdekelhet

Zrínyi Ilona emléksarkot alakítottak ki a róla elnevezett gimnáziumban
Oktatás
A hősnő emléke előtt tisztelegtek a gesztussal Zrínyi Ilona halálának évfordulóján, az iskola tanárai és diákjai.
Megújul a Herman és a Zrínyi gimnázium infrastruktúrája
OktatásMiskolc
A két intézmény mintegy félmilliárd forintból fejleszthet.
Ázsiai egyetemmel működik együtt a miskolci felsőoktatási intézmény
OktatásMiskolcVilág
Thaiföld egyik legelismertebb egyetemével kötött együttműködési megállapodást a Miskolci Egyetem.
Ez már nem játék: 48 órán át virrasztanak az egyetemen
OktatásMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Elindult az intézmény első nonstop társasjáték-maratonja, amely egészen péntek 14 óráig tart.