Ugrás a tartalomra

Ötfogásos látványebédet rittyentettek a Miskolci Gasztro Centrumban az ország legtehetségesebb vendéglátós diákjai

Létrehozva
A Schnitta Sámuel Magyar Éttermi Kultúráért Egyesület hetedik alkalommal szervezi és rendezi meg a vendéglátó alapszakmák oktatásában résztvevő technikumok, szakközépiskolák számára emlékversenyét.
Preview Image
Mocsári László képgalériája

A cukrász szakács és pincér tanulóknak szóló megmérettetés döntőjének Miskolc ad otthont. Az ország hét régiójában tartottak válogatót: a legjobban szereplő csapatok kerültek a döntőbe, ahová meghívást kapott a tavaly első helyezést elérő párkányi csapat is.

A gasztronómiai emlékverseny egyik célja, hogy méltó módon emlékezzenek meg Schnitta Sámuel munkásságáról, aki a gasztronómia világában is maradandót alkotott. Másfelől lehetőséget biztosít arra, hogy a tehetséges szakácsok, cukrászok és gasztronómiai szakemberek bemutathassák tudásukat. Az országos döntő háromnapos programjainak a Miskolci SzC Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Szakképző Iskola ad otthont. Kedden tartották az ünnepélyes megnyitót, míg szerdán és csütörtökön a gyakorlat áll a középpontban.

Kép

A megmérettetés leglátványosabb programját, a látványebédet a Miskolci Gasztro Centrumban készítették el. Az ötfogásos ételsor étrendjének, ital sorának összeállítása, a menükártya szerkesztése és a szervírozás komoly kihívás elé állította a versenyzőket, ám többnyire pazar kompozíciók kerültek a szakmai zsűri elé.  

Csütörtökön a cukrászok mutatják majd be húsvéti tortáikat és a versenyre megálmodott pálinkás bonbonjaikat. A pincérek szaktudását díszasztalok terítésével, pezsgőbontással és kitöltéssel tesztelik majd. A nap végén pedig eredményt hirdetnek.

Ez is érdekelhet

Zrínyi Ilona emléksarkot alakítottak ki a róla elnevezett gimnáziumban
Oktatás
A hősnő emléke előtt tisztelegtek a gesztussal Zrínyi Ilona halálának évfordulóján, az iskola tanárai és diákjai.
Megújul a Herman és a Zrínyi gimnázium infrastruktúrája
OktatásMiskolc
A két intézmény mintegy félmilliárd forintból fejleszthet.
Ázsiai egyetemmel működik együtt a miskolci felsőoktatási intézmény
OktatásMiskolcVilág
Thaiföld egyik legelismertebb egyetemével kötött együttműködési megállapodást a Miskolci Egyetem.
Ez már nem játék: 48 órán át virrasztanak az egyetemen
OktatásMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Elindult az intézmény első nonstop társasjáték-maratonja, amely egészen péntek 14 óráig tart.