A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) rendes évi küldöttgyűlésének résztvevőit dr. Erdős Dániel ügyvezető köszöntötte elsőként, majd Balogh Gábor, az MDSZ elnöke tartotta meg beszámolóját a legutóbbi küldöttgyűlés óta eltelt időszak eredményeiről, a következő időszak céljairól.
A jelenlevők megtudhatták, hogy idén újabb 200 iskolával bővülhet az Aktív Iskola programban résztvevő intézmények száma. Elhangzott az is, hogy az idei tanévben átlépte a 350.000-et a Diákolimpia® versenyekre érkezett nevezések száma, ami új rekord a versenysorozat történetében.
Az elnöki beszámolót és a pénzügyi beszámolót követően, immár hagyományosan következett a „Diáksportért” díjak átadása, melyet a diáksport területén hosszú évek óta kiemelkedő munkát végző diáksportszakemberek kaphatnak meg.
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyéből az idei év díjazottjai között volt Soós Istvánné Sárkány Anikó, miskolci MSZC Szemere Bertalan Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium testnevelő tanára, a Miskolci Diáksport Szövetség titkára is.
Anikó több, mint három évtizede aktív szereplője a Diáksport-mozgalomnak. A 90-es évektől atlétika szakágfelelősként tevékenykedik a Miskolc Városi Diáksport Szövetségnél, majd 2022-től a körzeti DSB titkári feladatokat is ő látja el. A Magyar Diáksport Szövetségen belül számos területen is képzőként működött közre, ezzel átadva kollégáinak azt a hatalmas tudást és tapasztalatot, amelyet az évek során kiválóan hasznosított a diákolimpiai versenyek és események szervezésénél, lebonyolításánál.
A Diákolimpiai fesztiválok szervezésében oroszlánrészt vállalt az alapok letételekor, majd a későbbiekben meglátásaival és kreatív ötleteivel tovább és tovább fejlesztette és tökéletesítette azokat. Kiváló pedagógus, akit a kollégái, diákjai és atlétika tanítványai őszintén szeretnek és tisztelnek.
Számos magyar bajnok, és nemzetközi szintre eljutott versenyző kezdte nála a sportpályafutását. Iskolai tanítványaival pedig megszámlálhatatlan megyei és országos diákolimpiai bajnoki címet nyert az elmúlt években, évtizedekben.
Komoly elismerésben részesült a Szemere testnevelő tanára
Ez is érdekelhet
Csütörtökön angolból adnak számot a tudásukról az érettségizők
Állatvédelem és Monet festményei az angolérettségi első részében.
Közel 80 ezer diák érettségizett matematikából – tanulóbarátnak tartják az idei feladatsort
Kedden a matematika írásbeli vizsgákkal folytatódott az érettségi időszak: országszerte csaknem 80 ezer diák adott számot tudásáról. Középszinten több mint 71 ezren, emelt szinten pedig mintegy 8 ezren ültek be a padokba. A szakértők és a diákok visszajelzései alapján az idei feladatsor nehézsége összességében a korábbi évekhez hasonló volt.
Miskolcon is kimagasló eredményeket várhatunk az érettségizőktől
A hermanosok az ország egyik top gimijében vetették bele magukat a magyar nyelv és irodalom érettségi feladatsorába.
Jókai Mór és Wass Albert a magyarérettségi első részében
Elkezdődött a 2025/2026-os tavaszi érettségi, a diákok magyar nyelv és irodalommal nyitották a vizsgaidőszakot.