A rendezvény helyszíne az ME KÖSZI C/2-es épületének földszintje, amely a Kerekerdő rendezvénytérből nyílik. A szervezők célja, hogy két napon át folyamatos játéklehetőséget biztosítsanak mindazoknak, akik szeretnének kikapcsolódni, új játékokat kipróbálni vagy közösségi élményeket szerezni.
- Ennek a társasjáték-maratonnak az a célja, hogy egy kicsit tágabb körben is összegyűjtse a társasjáték iránt érdeklődőket, illetve azokat, akik az egyetemi közösségi életbe jobban be szeretnének kapcsolódni. A gondtalan szórakozás alapvetően a cél – mondta el stábunknak Juhász Orchidea, a Miskolci Egyetem Közösségi Szolgálati Irodájának vezetője.
Mint megtudtuk: az eseményre több mint százan regisztráltak, köztük magyar és külföldi hallgatók, valamint az egyetem munkatársai is. A résztvevők rugalmasan csatlakozhatnak: akár egy órára, akár a teljes 48 órára is bekapcsolódhatnak a játékba. Napközben egyszerre mintegy ötvenen, éjszaka pedig húszan társasjátékozhatnak a helyszínen.
A maraton során közel háromszáz társasjáték áll a résztvevők rendelkezésére: az ötperces, pörgős partijátékoktól egészen az akár többórás, komoly stratégiai kihívásokig. A játékok megismerésében és a szabályok elsajátításában a szervezők is segítséget nyújtanak.
Dévai Levente hallgató a Miskolc Televíziónak elmondta: akár a teljes 48 órát is a társasjátékokkal szeretné tölteni: „otthon is sokat szoktunk társasozni, én nagyon imádok társasozni. Talán az egyik kedvenc szórakozásom, mert csapatban lehet játszani, és nem a számítógép előtt ülünk."
A szerdán indult játék pénteken délután 2 órakor ér véget. Az eseményt élőben közvetítik a Miskolci Egyetem YouTube-csatornáján. További részleteket pedig a campus oldalán olvashatunk.