Oktatás
Pénzt kapnak a szakképzésben oktatók
A kormány döntése alapján egyszeri bruttó 152 400 forintos juttatást kapnak a szakképzési oktatók a pedagógusokhoz hasonlóan - jelentette be a kulturális és innovációs miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
Gálaműsorral ünnepelte 75 éves jubileumát a Bláthy
Az ünnepi eseményen az iskola jelenlegi és egykori diákjai, pedagógusai, valamint számos meghívott vendég együtt idézték fel az intézmény több évtizedes történetét.
Miskolcon rendezik meg nyáron az ANIMA VERITÉ animációs alkotótábort
Megnyílt a jelentkezés a Nemzeti Filmintézet (NFI) idei filmes táboraiba. A programok között kiemelt helyet kap az ANIMA VERITÉ alkotótábor, amelyet július 14. és 23. között rendeznek meg Miskolcon.
Vasárnapig lehet szavazni az Avasi Gimnáziumra a Richter Anna-díjon
Már csak néhány napig lehet támogatni a miskolci Avasi Gimnázium pályázatát a Richter Anna-díj közönségszavazásán: a voksolás vasárnapig tart.
Nőnek az egyetemi tanulmányi ösztöndíjak
A tavaszi félévben legalább 50 százalékkal nőnek az egyetemi tanulmányi ösztöndíjak, az iskolák az emelésről maguk döntenek a hallgatók kiválósági szempontjai alapján. Ősszel is hasonló nagyságrendű emelés lesz.
Kiváló eredménnyel zárt az Avasi Gimnázium Hungrybots csapata
A First Tech Challenge budapesti liga fordulóján az Avasi Gimnázium Hungrybots csapata szoros versenyben továbbra is megőrizte az első helyét.
A folyosón ettek a gyerekek – Most ez is megoldódik Miskolctapolcán
Az előző városvezetés eladta azt az épületet, ahol a gyerekek étkezni tudtak. A Miskolctapolcai Általános Iskola diákjai és tanárai számára ezért az egyik folyosót alakították ki erre a célra. A jelenlegi városvezetés a költségvetésből elkülönített 130 millió forintot, ebből épül meg az új ebédlő és konyha.
Ebben is verhetetlenek a miskolci diákok
Nemzetközi versenyre programozták robotjukat a miskolci diákok.
Egy mentett kutyus is segít Borsónak kölykei nevelésében
Már négy hetesek és egyre önállóbbak a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola tenyészprogramjában született kölykök. Lassan a nevüket is kiválaszthatjuk.
A vakvezető kutyák javára gyűjt palackokat az egyetem
Palackvisszaváltó programjával idén a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítványt támogatja a Miskolci Egyetem.
Kiürítettek egy középiskolát Mezőkövesden
Többen légúti irritációra, rosszullétre panaszkodtak hétfő délután a Mezőkövesdi Szent László Gimnázium és Közgazdasági Technikumban
Megtartotta alakuló ülését a MiDÖK
A diákok közgyűlésére 19 miskolci iskola delegálta képviselőit. A Miskolc Városi Diákönkormányzat (MiDÖK) negyedévente tervez hasonló alkalmakat.
10 éves születésnapját ünnepli a Zenita Alapítvány
A Zenita Alapítvány 2016-ban jött létre azzal a céllal, hogy a hangszeres zene és az énekes előadó-művészet területén tehetséges borsodi, 10–25 év közötti fiatalokat felkarolja.
Miskolcon dőlt el: ők 2026 legjobb fiatal biológusai
Véget ért a XXVII. Dr. Árokszállásy Zoltán biológia-környezetvédelmi verseny országos döntője Miskolcon. Kihirdették a győzteseket.
Mesebeli bálteremmé alakult a Földes tornaterme
A végzősök nyitótáncával kezdődött a Földes Bál péntek este.