Ugrás a tartalomra

Kistelepüléseken élő diákok és mentoraik találkoztak az egyetem Tanévnyitó élménynapján

Létrehozva
Először találkozhattak egyetemista mentoraikkal a Miskolc környéki kistelepüléseken élő 7-8. osztályos diákok, a Tanítsunk Magyarországért! program Tanévnyitó élménynapján pénteken, a Miskolci Egyetemen.

Kép
tanitsunk_magyarorszagert_egyetem_260904_hcs-15.jpg
Látványos fizikai kísérletekben vehettek részt a gyerekek a Tanítsunk Magyarországért! Tanévnyitó Élménynapján a Miskolci Egyetemen. Fotók: Horváth Csongor

Az eddigi évekhez hasonlóan, idén is Tanévnyitó élménynapot rendezett a Tanítsunk Magyarországért! programba újonnan bekapcsolódó hetedik és nyolcadik osztályos, kistelepülésen élő diákoknak, a Miskolci Egyetem, szeptember 4-én, pénteken. A rendezvényre 261 tanulót vártak, akiket 70 egyetemista mentor fogadott az Egyetemvárosban, számos látványos tudományos ismeretterjesztő és közösségépítő foglalkozás keretében. 

A Tanítsunk Magyarországért! program keretében idén 142 ösztöndíjas miskolci egyetemista mentor támogat 642 általános iskolás tanulót szerte a megyéből: Arnót, Aszaló, Baktakék, Bükkaranyos, Hejőkeresztúr, Kisgyőr, Mezőzombor, Miskolc (Lyukóvölgy, Vasgyár), Onga, Ónod, Prügy, Szendrő, Szendrőlád. Egy mentorhoz 4-5 diákot osztanak be az osztályfőnökök javaslata alapján. Az iskolások számára ezáltal kinyílik a világ és számos új kompetenciára tehetnek szert.

Kép
tanitsunk_magyarorszagert_egyetem_260904_hcs-2.jpg
Miskolc szegregátumaiból és környékbeli kistelepülésekről érkeztek a 7-8. osztályos tanulók

Szeptembertől ismét lehetőség adódik arra, hogy újabb 32 év alatti, bármely szakos egyetemisták csatlakozzanak a programhoz, amiben jelenleg: jogász-, mérnök-, közgazdász-, sok gyógypedagógus- és egyre több gazdászhallgató vesz részt, mindenféle évfolyamról. A Tanítsunk Magyarországért! a mentorok számára felkészítő kurzussal indul, így 2. évtől léphetnek be ténylegesen a programba. Ösztöndíjként havi 60-65 ezer forintra számíthatnak. Ebből 10-15 ezer forintot a gyerekekkel közös tevékenységre kell elkölteni. Mentornak jelentkezni: szeptember 11., péntekig lehet, a Miskolci Egyetem Közösség Szolgálati Irodájában (KÖSZI).

Élmények által tanulnak

- A Tanévnyitó élménynapra a mentorok is izgalommal készültek és a gyerekek is izgatottan érkeztek, hiszen először jöttek az egyetemre. Ilyenkor azokat az osztályokat látjuk vendégül, akik először lépnek be a Tanítsunk Magyarországért! programba – nyilatkozta a helyszínen Murvainé Ádám Anetta, a Tanítsunk Magyarországért! program szakmai vezetője. – A gyerekek itt találkoznak először a mentoraikkal, akik mindenféle tudományos ismeretterjesztő programokra kísérik őket és ez az első alkalom az új mentorainknak is, akik idén csaknem harmincan csatlakoztak hozzánk.

Kép
tanitsunk_magyarorszagert_egyetem_260904_hcs-17.jpg
Érdekes élményekkel térhettek haza az iskolások

Elmondta, a kistelepülésen élő gyerekek számára jó lehetőség, hogy idősebb, értelmiséginek, legtöbbször középvezetőnek, vezetőnek készülő diákok foglalkoznak velük. Az általános iskolások szinte észrevétlenül is ellesnek képességeket a mentoroktól, miközben minőségi időt töltenek együtt. 

Segíti a személyiségfejlődést

Kiemelte, eközben az egyetemisták is profitálnak ebből, hiszen miközben egy jó közösségbe csöppennek bele, fejlődik a kommunikációs és szervezőkészségük, és megtanulnak felelősséget vállalni. Ezekre későbbi munkájuk során is szükségük lehet, ha emberekkel kell foglalkozniuk. 

Itt olyan fiatalok találkoznak az egyetemista mentorok és a kistelepülésen élő általános iskolások személyében, akik egyébként nem valószínű, hogy találkoznának és megismerik egymás teljesen eltérő világát.

- hívta fel a figyelmet a szakmai vezető. 

Vonzó a mentorközösség

- Sok ismerősöm van a Tanítsunk Magyarországért! programban, akik hívtak. Tehát elsősorban a csapat miatt csatlakoztam. Már a felkészítő kurzus alatt is nagyon megtetszett a program. Jó érzés, hogy motivációt tudok adni a gyerekeknek. Emlékszem rá, hogy nekem is voltak különleges játékaim, amikor kicsit hiperatívabb voltan és szerettem, ha egy nagyobb fiatal segített nekem. Ezt szeretném továbbadni, miközben szívesen töltök időt a kisebbekkel – osztotta meg Labancz Levente, a Miskolci Egyetem harmadéves gépészmérnök hallgatója, aki negyedik féléve mentor. 

Kép
tanitsunk_magyarorszagert_egyetem_260904_hcs-18.jpg

Elárulta, mivel levelezőre jár és dolgozik is, ezért kihívást jelent számára, hogy a mentorkodást is beillessze az életébe. Viszont megéri, mert munkája során, ahol sokat oktat, hasznosítja az itt szerzett kompetenciákat. 

Új lehetőségek, példaképek

- A mi iskolánk már egészen a kezdetek, a 2018/2019-es tanév óta részt vesz a Tanítsunk Magyarországért! programban – osztotta meg Ujházy Rita, az ongai Görgey Artúr Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 7. d osztályának osztályfőnöke. - A hetedikesek mindig nagyon várják, hogy megismerjék a mentoraikat. Eleve tetszik nekik, hogy amikor kijövünk az egyetemre, idősebb egyetemistákkal kerülnek kapcsolatba, akik segítségével olyan programokban – foglalkozások, kirándulások, mozi, étteremlátogatás – vehetnek majd részt, amire a családi hátterük miatt nincs lehetőségük. Emellett a tanulásban is segítséget kapnak – részletezte. 

Kép
tanitsunk_magyarorszagert_egyetem_260904_hcs-10.jpg

Hozzátette, a mentorok által a gyerekekre a pedagógusok is jobban tudnak hatni, hiszen a korban közelebb állóktól inkább elfogadják az útmutatást. Az egyetemi közeg pedig vonzó az általános iskolások számára és ösztönzőleg hat a továbbtanulásukra is. 

Címkék

Ez is érdekelhet

Praktikus tanácsok a hosszú életért az Egészségnapon
MiskolcEgészség
A vérnyomásról, a cukorbetegségről, a dohányzásról, az alvás minőségéről és a fogyásról is szó esett Dr. Sas Attila neurológus főorvos „Egészségesebb élet, hosszabb évek” című előadásán, péntek délután a II. Miskolci Egészségnapon.
Nyolckor a bárkán. Fotó: Gálos Mihály Samu
Ahol az özönvíz a barátságot is próbára teszi
MiskolcKultúraSzabadidő
A pingvinek élete nem csak játék és mese. Főleg, ha éppen egy özönvíz közeleg. Barátságról, hűségről, Istenkeresésről és nagy kérdésekről szól a Miskolci Nemzeti Színház egyik legcukibb előadása.
MVK
Újabb buszmegálló kerül vissza a helyére
Miskolc
Visszahelyezik a Lévay József utca megállóhelyet.
A 26-os felújítása madártávlatból
Több napig szünetel a melegvíz-szolgáltatás az Avason
Miskolc
Távhővezetéken végzett munkálatok miatt több napon keresztül szünetel a melegvíz-szolgáltatás Miskolcon, az Avas városrész III. ütemében – közölte a MIHŐ Kft.