Ugrás a tartalomra

Oktatás

Telex: A miniszterek távoztak, de ugyanúgy tele vannak fideszesekkel az egyetemi kuratóriumok
OktatásMiskolc
Gulyás Gergely februárban jelentette be, hogy az egyetemi vagyonkezelő alapítványok kuratóriumaiban ülő miniszterek lemondanak ottani tisztségükről. A cél, hogy a kormány megegyezzen az Európai Bizottsággal az Erasmus+ és a Horizont Európa további finanszírozásáról. A miniszterek tényleg mentek, de szinte az összes „modellváltó” egyetem kuratóriumában maradt kormánypárti politikus. Ha nem sikerül megegyezni az EU-val, akár 4500 hallgató is kimaradhat a lehetőségből, hogy egy félév erejéig más uniós országban tanuljon – írja a telex.hu
Jóval több hallgató kezdheti meg tanulmányit idén a Miskolci Egyetemen, mint tavaly
OktatásMiskolc
Hetvenhét százalékkal nőtt a felvett hallgatók száma a Miskolci Egyetemen. A Miskolci Egyetemre 3644 jelentkező nyert felvételt a 2023. évi általános felvételi eljárásban, ami 2022-hez viszonyítva 77 százalékos emelkedést jelent. Csaknem 2778 fő magyar állami ösztöndíjas, 866 fő pedig önköltséges képzésen kezdhetik meg tanulmányaikat - közölte szerkesztőségünkkel a Miskolci Egyetem.
Az értékesítés és a pénzügy területén kínálják a cégek a legmagasabb jövedelmeket a gyakornoki állásoknál
OktatásGazdaságBelföld
Idén az értékesítés, a pénzügy, az üzemeltetés, a HR és a logisztika területén kínálják a vállalatok a legmagasabb jövedelmeket a gyakornoki állásokra pályázó munkavállalóknak - közölte saját adatai alapján a Munkahelyeink.hu csütörtökön az MTI-vel. Kiemelték, hogy ezeken a területeken a fizetett gyakornoki pozíciókban átlagosan nettó 107 000 és 196 000 forint közötti sávban vannak a fizetések.
24.hu Verekszenek a bankok a frissen felvett egyetemistákért
OktatásBelföld
Apait-anyait beleadnak a bankok, hogy náluk nyissák meg a számlájukat a diákok. A most felvett egyetemistákért a diákhitel mellé nyitható számláknál még a kötelező ingyenességre is rálicitálnak extra kedvezményekkel, ajándékpénzekkel. Van olyan bank is, amelyik diákhitel nélkül is megadja azt, ami ahhoz jár. Ha a fiatalok jól választanak a kérők közül, akkor hosszú évekre minimalizálni tudják a számlaköltségeiket – írja a 24.hu  a Bank360.hu összeállítására hivatkozva.
Eduline: Így alakultak az idei felvételi ponthatárai
OktatásBelföld
Néhány egyetem képzésén kifejezetten alacsonyak voltak a ponthatárok. Az Eduline utánanézett, melyik egyetemen voltak a legszigorúbbak a felvételi követelmények.
A jövő most kezdődik - Pont Ott Party Miskolcon
OktatásMiskolc
Feszült figyelemmel kísérték a diákok Miskolcon, a Csengey-kertben az idei ponthatárhúzást szerda este, amikor nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat, amivel eldőlt, hogy a több mint 126 ezer jelentkező közül kik nyertek felvételt az egyetemekre.
Nyilvánosságra hozták a 2023. évi felsőoktatási ponthatárokat
Oktatás
Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat szerda este. Ezzel eldőlt, hogy a több mint 126 ezer jelentkező közül kik nyertek felvételt az egyetemekre.
1 perc ME: kiváló eredmény, kvaterka a hallgatói életről, földtudományi tábor
Oktatás
Mutatjuk a Miskolci Egyetem életének legfontosabb történéseit a közelmúltból.
Minisztérium: a szakképzés sajátosságaihoz igazodnak a jövőben a tanévek
Oktatás
A 2023/2024. évi tanévtől kezdődően a szakképzésben önálló jogszabály határozza meg a tanév rendjét - tájékoztatta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) szerdán az MTI-t.
Diákok a szerkesztőségünkben
OktatásMiskolc
A Fáy András Görögkatolikus Technikum és Szakgimnázium turisztikai szervező szakos tanulói jártak szerkesztőségünkben péntek délelőtt.
Lezárult a CLLD Diósgyőri Horizont Helyi Közösség Projektje, Megvalósult a helyi Közösségi fejlesztési stratégia
KultúraSzabadidőEgészségOktatásKörnyezetMiskolc
A Nemzetgazdasági Minisztérium Regionális Fejlesztési Operatív Programok Irányító Hatósága a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében TOP-7.1.1-16 kódszámú, „Kulturális és közösségi terek infrastrukturális fejlesztése és helyi közösségszervezés a városi helyi fejlesztési straté-giához kapcsolódva” címmel felhívást tett közzé.
Ismét a belvárosban várják a határhúzást: Pont Ott Parti a Csengey-kertben
Oktatás
Az idei évben Miskolcon egy új helyszín, a nemrégiben átadott, de már most népszerű Csengey-kert ad otthont a Pont Ott Partinak, a felsőoktatásba felvételizők ponthatárváró rendezvényének. 
Verstáborozó iskolások jártak szerkesztőségünkben
SzabadidőOktatásMiskolc
A diákok ízelítőt kaptak az újságírók, a szerkesztők, a televíziós műsorkészítők munkájából.
Egy perc Miskolci Egyetem
OktatásMiskolc
Egy percben az egyetem legérdekesebb híreivel.
A tantárgytól is függhet ezután a pedagógusok bére
Oktatás
A parlament által kedden megszavazott, majd Novák Katalin köztársasági elnök által csütörtökön aláírt státusztörvény értelmében összetett szempontrendszer alapján dől el, hogy mekkora fizetésért dolgozhatnak a továbbiakban a pedagógusok. A Belügyminisztérium a Telex kérdésére válaszolva megerősítette, hogy a szempontok közt szerepel majd a tantárgyak száma, illetve szintén befolyásolja a bérezést, hogy mely tárgyaktról van szó.
Novák Katalin aláírta az új pedagóguséletpálya-törvényt
OktatásMiskolcBelföld
Az Országgyűlés által elfogadott új pedagóguséletpálya-törvény tartalmilag más, mint amely tiltakozást váltott ki, és biztosítja a köznevelési rendszer működőképességének fenntartását és megteremti a béremelés alapját - írta Novák Katalin köztársasági elnök a Sándor-palota honlapján megjelent közleményében.
Csaknem 330 millió forintból bővítheti bölcsődei kapacitását Szikszó
OktatásGazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
A projekt célja új bölcsődei férőhelyek létesítése mellett a lakosok foglalkoztatásának elősegítése, életminőségük javítása, családbarát, munkába állást segítő környezet kialakítása.
Rangos díjjal ismerték el a Tanítanék Mozgalmat
OktatásMiskolcBelföld
Dobrev Klára kezdeményezésére Európai Polgár díjat kapott a mozgalom, amely 2016-ban a miskolci Herman Ottó Gimnázium pedagógusainak a közoktatás válságáról szóló nyílt levele nyomán született, és az évek óta tartó pedagógus tüntetések egyik motorjává vált. 
Teljesen megújult a Szentpáli iskola 
OktatásMiskolc
Kedden délután átadták a Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum megújult épületét. Az intézmény több mint 4 milliárd forintból alakult át modern, az oktatók és tanulók igényeit kielégítő iskolává.