Ugrás a tartalomra

Ezúttal is nívós műsort adtak a földesisták a színházban

Létrehozva
A Földes Ferenc Gimnázium kedden a Miskolci Nemzeti Színházban tartotta meg hagyományos tehetség gáláját, a Földes-estet, amelyen az iskola tehetségei mutatkoztak be.
Preview Image
Mocsári László képgalériája

Idén is nagy érdeklődés mellett rendezték meg a több évtizedes múltra visszatekintő Földes-estet a Miskolci Nemzeti Színházban. Az est folyamán az iskola országosan elismert jó gyakorlata, a „Kulturális nap” legsikeresebb - aranyminősítést kapott - tehetségei álltak a színpadra. Kovácsné Szeppelfeld Erzsébettől, a Földes Ferenc Gimnázium intézményvezető-helyettesétől megtudtuk, hogy a „Kulturális nap” több mint 40 kulturális és művészeti kategóriában egyéni, csoportos és osztályok közötti pontverseny is. A diákok tehát minden területen megmutathatják tehetségüket, akár a többszörös tehetségüket is, és elhatározásuktól függően akár még új kategóriák is bekerülhetnek a megméretés kiírásába. Így bővült néhány éve a slam poetry, a drónnal való fotózás műfajával, vagy a makett pályázat lehetőségével is. Ezt a rendkívül gazdag és sokszínű eseményt március elején rendezi meg az intézmény. A produkciókat a diákok pontokkal értékelik, és hatalmas rangja van annak, hogy ki nyeri meg a pontversenyt, mint ahogy annak is, hogy a versenyen kik érdemlik ki az aranyminősítést, hiszen a színházban ők léphetnek fel.

Kép
Fotó: Mocsári László

Ennek megfelelően a kedd esti műsorban a művészeti területek színe javát láthatták a szülők, öregdiákok, ismerősök és más érdeklődők, amelyben így vers, próza, ének, tánc és diákszínpadi előadás egyaránt szerepelt. Látható volt a többi közt a Toldi és a szalagavatón nagy sikert aratott gyönyörű fátyoltánc is. Az esten csaknem 100 diák mutathatta meg tehetségét. 

Az estet minden évben a magyar munkaközösség tanárai szerkesztik és rendezik meg. Ebben az évben dr. Puskás István, Szurmai Bernadett és Szabó Noémi állította színpadra a műsort. A zenei produkciók Regős Zsolt karnagy, zenei vezető, pedagógus segítségével szólaltak meg.

A koncepció idén egy, a Republic zenekar „Ezt a Földet választottam / Ezt a napot úgy akartam” gondolata köré szerveződött. 

Ez is érdekelhet

Kórusmű-pályázatot írtak ki Assisi Szent Ferenc emlékére Miskolcon
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Zeneszerzőket várnak a IV. Miskolci Ars Sacra Fesztivál alkotói felhívására.
Rock’n’roll-lal készülnek ősbemutatóra
Kultúra
Különleges családi előadásra készül a Csodamalom Bábszínház: március 21-én, délelőtt fél 11-től mutatják be a Graffaló, avagy az Óriásfaló kisegér című bábmusicalt. Szilner Olivér rendezővel beszélgettünk.
Izraeli ízek költöztek a Zsidóházba
KultúraMiskolcBelföldVilágEgyház
Izraeli ételek elkészítését tanulhatták meg az érdeklődők vasárnap délután a miskolci Zsidóházban, ahol az „Izrael konyhája” című főzőtanfolyamot rendezték meg. A programot Sepsi Balázs séf vezette, aki a Vidék Íze magazin szakácsa és a Kóser Catering vezetője.
Esztenás táncház Miskolcon. Fotó: Grúz Bence
Van kilátás folytatásra
KultúraMiskolcÉletmód
Már az Esztenás nélkül is lenne Esztenás táncház Miskolcon. Tóth Arnold zenész és szervezővel beszélgettünk arról is, hogy bizony kineveltek egy újabb Esztenás generációt.