Ugrás a tartalomra

Fernando: "Nehéz megszólalni"

Létrehozva
- Egy 7-0-ra elvesztett mérkőzés után nehéz megszólalni. Az első félidő szorosan indult a szünetben mégis 3-0-ra vezetett az ellenfél, ez mégis jobban nézett ki, mint a mérkőzés egésze - értékelt Fernando Fernandez diósgyőri vezetőedző, a katasztrofálisan végződő, szombati, FTC elleni bajnoki mérkőzést követően.

Rengeteg párharcra, egy az egy elleni küzdelemre készültünk, így is megtörtént, azonban sok gyermeteg hibát követtünk el, nem lehetett más a vége.

Kép

Tizenkét gólt kaptunk az elmúlt két mérkőzésen, ami nagyon sok a mi helyzetünkben, csalódott vagyok, hogy így ért véget a nagyszerű sorozatunk. Nehéz helyzetben vagyunk, kétszer egymás után nem lehet véletlen ilyen vereséget szenvedni, mégis bízom benne, hogy nem ez a csapat igazi arca. Hibákat követtünk el, de meg kell szakítani ezt a szériát, még jobban kell dolgozunk, hogy újra visszatérjünk a sikeres útra, mint amikor mindenki pozitívan beszélt rólunk. Továbbra sem feledjük, hogy a bennmaradás a célunk, és mindent megteszünk érte - zárta szavait Fernando.

Ez is érdekelhet

Hatékonyan kell játszaniuk
SportMiskolc
Kosárlabda: az Európa Kupa keretében nagy csata vár a piros-fehérekre.
Egy pontot itthon tudtak tartani
SportMiskolc
Döntetlent játszott a Szentlőrinc ellen a DVTK az augusztus 1-jéről elhalasztott mérkőzésen.
Tizenhét bajnoki érmet hoztak a miskolci szenior úszók
SportMiskolcBelföld
A Miskolci Vízművek SC sportolói hét arany-, hét ezüst-, és három bronzérmet nyertek a XV. Fedettpályás Szenior Úszó Országos Bajnokságon, egyben IV. Dr. Rentka László Emlékversenyen.
Szinay kétszer birkózott Las Vegas-ban
SportMiskolcVilág
Az Egyesült Államokban tartják az U23-as korosztály világbajnokságát.