Ugrás a tartalomra

Sikerült itthon tartania a DVTK-nak a három pontot

Létrehozva
Csaknem négyezer néző előtt fogadta a DVTK szombat délután a Puskás Akadémiát az OTP Bank Liga 24. fordulójában. Mindkét kiesés elől menekülő együttesnek nagyon fontos volt a győzelem, a Diósgyőrnek végül sikerült itthon tartania a három pontot.

A közepes iramú mérkőzésen nagyjából két azonos képességű csapat próbálgatta egymást, igazából az volt a kérdéses, melyiküknek sikerül valahogy "találnia" egy gólt. Az első félidőben a magabiztosabban játszó DVTK többet támadott, de igazi ziccerig nem sikerült eljutniuk.

Kép
Fotó: Mocsári László

A második félidőben sem pörgött fel különösebben az iram, továbbra is a Diósgyőrnél beszélhettünk valamiféle mezőnyfölényről, amelyből a 63. percben végül találat is született. A 63. percben  Juhar hosszú, és jó ütemben érkező indítását jól vette át a védők között kilépő Florent Hasani, és ballal a kapus lába között hosszú alsó sarokba lőtt, (1-0).

Preview Image
DVTK vs. PAFC | Mocsári László képgalériája.

A gólt követően nagyon visszavett a DVTK, sok volt a könnyelmű megoldás, a Puskás pedig szinte folyamatosan jött előre. Többször is a kapufa segített a hazaiaknak, volt, hogy a vendég támadók hibáztak helyzetben. Mindez a rendes játékidőn túl, a 92. percben bosszulta meg magát: a gólhelyzetben kapura törő Radó Andrást Tamás Márk buktatta a tizenhatoson  belül. 

Kép

Tamást kiállították, a Puskás pedig egy bónusz-tizenegyeshez jutott a mérkőzés végén, ezt azonban Liridon Latifinak nem sikerült értékesítenie. Antal Botond kivédte a büntetőt, ezzel pedig kétségkívül ő lett a mérkőzés hőse - itthon tartotta a három pontot a DVTK-nak, amely ezzel ismét feljebb került a kieső zónából.

OTP Bank Liga 24. forduló

Diósgyőri VTK - Puskás Akadémia FC 1-0 (0-0)

 

Ez is érdekelhet

Hatékonyan kell játszaniuk
SportMiskolc
Kosárlabda: az Európa Kupa keretében nagy csata vár a piros-fehérekre.
Egy pontot itthon tudtak tartani
SportMiskolc
Döntetlent játszott a Szentlőrinc ellen a DVTK az augusztus 1-jéről elhalasztott mérkőzésen.
Tizenhét bajnoki érmet hoztak a miskolci szenior úszók
SportMiskolcBelföld
A Miskolci Vízművek SC sportolói hét arany-, hét ezüst-, és három bronzérmet nyertek a XV. Fedettpályás Szenior Úszó Országos Bajnokságon, egyben IV. Dr. Rentka László Emlékversenyen.
Szinay kétszer birkózott Las Vegas-ban
SportMiskolcVilág
Az Egyesült Államokban tartják az U23-as korosztály világbajnokságát.