Ugrás a tartalomra

Egy közvetlen riválissal csap össze a DVTK

Létrehozva
Budapestre látogat a DVTK labdarúgócsapata az OTP Bank Liga 26. fordulójában szombaton. A piros-fehérek az MTK vendégei lesznek.

Fernando Fernández a mérkőzést felvezető pénteki sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, mindig jó, amikor egy hosszabb szünet után következik egy mérkőzés, hiszen ilyenkor több idő jut felkészülni az adott ellenfélre.

– Ebben a két hétben elsősorban a korábban tapasztalt hibák kijavítása volt az elsődleges feladat – árulta el. – A helyzeteink megvoltak az előző három mérkőzésünkön is, most azon kellett dolgozunk, hogy ezeket a helyzeteket gólra tudjuk váltani. Javítani kell ezen a mutatón.

Kép
Forrás: dvtk.eu

A vezetőedző meglátása szerinte „egy fontos kulcsmérkőzés vár ránk egy közvetlen rivális ellen”. – Most és a következő két fordulóban is olyan csapat ellen játszunk majd, akik hasonló célokért küzdenek, mint mi. Ismerjük a sorsolást, tudjuk, hogy a Haladás és a Kisvárda is otthon játszik, de erősebb riválisokat fogadnak, így nem biztos, hogy pontot fognak szerezni, ezért egy MTK elleni siker nagyon nagy lépés lehetne a céljaink elérése érdekében – húzta alá.

A szombat délután 5 órakor kezdődő találkozót az m4sport.hu élőben közvetíti.

Ez is érdekelhet

Hatékonyan kell játszaniuk
SportMiskolc
Kosárlabda: az Európa Kupa keretében nagy csata vár a piros-fehérekre.
Egy pontot itthon tudtak tartani
SportMiskolc
Döntetlent játszott a Szentlőrinc ellen a DVTK az augusztus 1-jéről elhalasztott mérkőzésen.
Tizenhét bajnoki érmet hoztak a miskolci szenior úszók
SportMiskolcBelföld
A Miskolci Vízművek SC sportolói hét arany-, hét ezüst-, és három bronzérmet nyertek a XV. Fedettpályás Szenior Úszó Országos Bajnokságon, egyben IV. Dr. Rentka László Emlékversenyen.
Szinay kétszer birkózott Las Vegas-ban
SportMiskolcVilág
Az Egyesült Államokban tartják az U23-as korosztály világbajnokságát.