Ugrás a tartalomra

Halassy Olivér Hallgatói Díjat kapott a MEAFC ügyvezető elnökhelyettese

Létrehozva
Gyenes Mirella, a Miskolci Egyetem hallgatója, a MEAFC ügyvezető elnökhelyettese Halassy Olivér Hallgatói Díjat kapott.
Kép

A Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség Közgyűlésén, többek között dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, dr. Kulcsár Krisztián MOB elnök és prof. dr. Józsa Ferenc a Magyar Rektori Konferencia elnökének jelenlétében díjazták a magyar egyetemi sport meghatározó szereplőit.

Halassy Olivér Hallgatói Díjat azok kapták, akik hallgatóként a legtöbbet tették az egyetemi szabadidősportért. Gyenes Mirella, a Miskolci Egyetem Gazdaságutományi Karának MsC képzésében tanuló hallgatója Murai Lászlótól, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnökétől vehette át a kitüntetést.

Kép

Gyenes Mirella önkéntesként került a sportszervezés közelébe a Szavasűzők országos váltófutóversenyen és a Miskolci Egyetemi Sportnapon keresztül. Megbízható, lelkiismeretes munkájával hamar felhívta magára a figyelmet és kis idővel a Miskolci Egyetem sportéletének koordinálásáért, szervezéséért felelős csapat alapembere lett.

2016-ban a Tájékozódási Futó Egyetemi Világbajnokságon még az akkreditáción segédkezett, 1 évvel később, a Kosárlabda Egyetemi Európa-bajnokságon már ő vezette az akkreditációt és a versenyirodát. Jelenleg a MEAFC – amely 11 sportágban biztosítja az edzési és versenyzési lehetőséget, részt vesz a Miskolci Egyetem szabadidősport eseményeinek a szervezésében – ügyvezető elnökhelyettese, legfontosabb feladata pedig a MEAFC iroda vezetése. Mindezek mellett intézi a Miskolci Egyetem élsportolói mentorprogramjával kapcsolatos operatív feladatokat.

Ez is érdekelhet

Méltó helyre került a kenus neve
SportMiskolcVilág
Bensőséges hangulatú ünnepséget rendeztek a miskolci városi sportcsarnok előtt hétfőn.
Biros Barnabás: visszahelyezzük Miskolcot a magyar vízilabda térképére
SportMiskolc
A Miskolci Vízilabda Klub vezetője a klub jövőjével kapcsolatban osztotta meg gondolatait a közösségi oldalukon hétfőn.
Két napig játszanak Diósgyőrött
SportMiskolc
Megkezdődött a megyeszékhely egyik legnagyobb hagyománnyal rendelkező tornája.
A három pont a lényeg
SportMiskolcBelföld
Felejthető meccset nyertek hazai környezetben a Macik.