Ugrás a tartalomra

Lóerők, palánkbontások, eső – A pénteki prológgal elkezdődött a 25. Miskolc Rallye

Létrehozva
Második futamához érkezett a Magyar Rallye bajnokság a hétvégén és idei második versenyüket vívják a Peugeot 208 Rally Cup Hungary sorozat nevezői is a 25. Miskolc Rallye-n. Pénteken folytatódott a pályabejárás és délután indult a verseny a hagyományos prológgal a népkerti salakpályán. A villanyfényes prológ eredménye ugyan nem számít bele az értékelésbe, mégis hatalmas tömeg gyűlt össze a Borsod Volán Sportpályán.
Preview Image
Mocsári László képgalériája!

Mind a kilenc páros folytatja a küzdelmet a kupasorozatban és azon túl, hogy önmagában nehéznek ígérkezik a miskolci futam azzal, hogy a szombati napon kell teljesíteni az általában két napos viadalokon megszokott versenytávot,  ráadásul még a szélsőséges időjárással is számolniuk kell sorozat résztvevőinek.

Kép

A leggyorsabbaknak sem sikerült egy percen belülre kerülni a népkerti salakmotor pályán – olvasható a miskolcrally.hu oldalon. A hagyományos körversenyen a Hell 25. Miskolc Rallye teljes mezőnye felvonult. Előbb a Rallye2 kezdett, majd a Historic párosai következtek, végül szürkületben és sötétben az ORB egységei gördültek a pályára. A bukásokkal, palánkbontásokkal, esővel és több látványos betétfutammal tarkított felvezető eseményt végül Ollé Sándor és Ollé Rebeka nyerte meg.

Kép

Szombaton kezdődik az igazi verseny és egy nap alatt kell megtenniük az indulóknak összesen 400 kilométert, ami 12 gyorsasági szakaszt és 154 versenykilométert tartalmaz. A kupasorozat mentora, a hétszeres bajnok Janika szerint kemény küzdelem várható – nyilatkozta a duen.hu oldalnak: 

 „Általában ez a versenytáv két napra szokott eloszlani, de most hajnaltól estig kell koncentrálnia mindenkinek, megnehezítve még azzal is, hogy az időjárás-jelentések esőt jósolnak erre a szombatra. Az már most biztos: aki este a DVTK Stadionnál felállított céldobogón ünnepelhet, az egy nehéz versenyen lesz túl.”

Kép

További részletekért kattintson IDE.

A verseny hivatalos honlapjáért kattintson IDE.

Az online eredmények a ITT olvashatók.

Ez is érdekelhet

Egri Klaudia (piros-fehérben) jól játszott. Fotó: magánarchívum
Három szettben győztek
SportMiskolc
A diósgyőri piros-fehérek női röplabdázói szombathelyi riválisukat fogadták saját arénájukban és játszmaveszteség nélkül diadalmaskodtak szombaton este.
A diósgyőriek alárendelt szerepet játszottak a kiváló hajdúságiakkal szemben. Fotó: magánarchívum
A debreceniek nem kegyelmeztek
SportMiskolc
Férfi kézilabda NB I/B, 8. forduló.
A miskolciak helytálltak a veretlen fővárosiaknál. Fotó: magánarchívum
Három gólos vereséget szenvedtek a pólósok
SportMiskolc
E.ON férfi vízilabda OB I-es bajnokság, alapszakasz, 1. csoport, 4. forduló.
Képgaléria
DVTK Paks Osztie Tibor
Kicserélt DVTK, győztes csapatra
SportMiskolc
Hazai meccset játszott szombaton a DVTK. A listavezető Paksi FC-t látta vendégül a DVTK.